A Vadnarancsok négy élettörténet-rekonstrukciójában az író napjaink deviáns fiataljairól ad látleletet: megmutatja, hogy kiegyensúlyozatlan egyéniségük és a külső körülmények összjátéka sodorta őket a társadalom peremére.
A Vadnarancsok-at egy nagyobb vállalkozás gyűjtőcíméül is választotta Géczi: versciklusokban, készülő regényében, nemcsak a fiatal korosztályok szélsőséges magatartásformáiról tudósít, hanem saját életérzéseiről, világképéről is vall.
Az író felkereste a kiszolgáltatottakat, beszélgetett velük, igyekezett megérteni, és megmutatni, mit látnak saját életükből ezek a kiúttalan figurák.
Részlet a könyvből:
„Amikor a mamám meghalt, akkor egy jó hónapig ott maradtam a lakásban. Sokat mondok, ha nyolcszor ettem. Augusztus végén az a pszichiáter, aki előzőleg kezelt, kijött megnézni. Bevitt egy szanatóriumba, merthogy olyan állapotban voltam, hogy nem lehetett intézetbe vinni. A szanatóriumban volt két öngyilkossági kísérletem. Mikor felhizlaltak, és megígértem, hogy nem leszek öngyilkos, akkor elvittek a Gyermek és Ifjúságvédő Intézetbe, ott voltam három hétig. Ez egy gyűjtőhely, és itt döntik el, hogy ki hova kerül. Amikor elvittek a GYIVI-ből, először úgy volt, hogy Fótra visznek, de Budapesten maradtam. Itt az Intézet áll a legjobb hírben, a pszichiáter kiharcolta, hogy oda vigyenek, és oda is kerültem. Amikor odakerültem, azonnal vittek a betegszobára, ott voltam három hétig, mert
egy nagy marék gyógyszert szedtem be, öngyilkosságot próbáltam ismét. Pipolfennel. Aztán másfél hét után leengedtek a többiek közé. Az első ember, akit megláttam, az az Adrien volt. Feküdtem az ágyban, egyszer csak bejön egy szőke-szöszi hullafehér lány, aki odapöki nekem, hogy: te egy új vagy? Mondtam neki, hogy Berta vagyok, meg hogy hetedikes. Kiderült, hogy ő is hetedikes, és elkezdtünk beszélgetni. Amíg mellettünk ott volt a nővér, addig teljesen hulla volt, és amikor kiment, akkor kérdezte, hogy van-e cigim. Mondta, hogy azért van a betegszobán, mert dolgozatot írnak, és megivott egy csomó krétaport. Aztán sorra kerültek fel a gyerekek a betegszobára, hasmenéssel, lázzal, mindennel. Kezdett nagyon jó lenni. Tulajdonképpen én otthon nem játszottam tizenkét éves koromig igazi
gyerekes játékot. Az intézetben teljesen elszabadult bennem a pokol. Rohantam állandóan, futási vágyam volt, sétáltam, labdáztam. Ott játszottam ki magam igazán. Nyolcadik végéig voltam itt, meg még az utána következő három hónapot.”
A VADNARANCSOK I-II. KÖNYV LETÖLTÉSE