Hősük, Osztap Bender természetes eszével és ügyességével jár túl a körülötte levő csalók eszén: hamisan büntet hamisakat. Ez határozza meg a „nagy kombinátor” kettősségét. Lelkünk mélyén kuncogva kívánunk Osztap Bendernek szerencsét, amikor becsapja a gumibélyegző-kollekcióval „igazgató” bürokratákat, a múlt századból idetévedt monarchistákat, semmittevő ál-értelmiségieket és nem utolsósorban a nála jóval veszélyesebb, könyvelő álarca mögé búvó szörny-milliomos Korejkót.
Milliomos akar lenni és e cél érdekében mindent megtesz, ami csak kitelik egy magafajta csavaros eszű, ellenállhatatlan kalandortól.
Szerencsétlenségére olyan világba keveredik, amelyben milliomos létére sem viheti el moziba a menyasszonyát, kizárólag vasúti kocsiban hajthatja álomra fejét, és az újságok sem az ő, hanem a kisfizetésű munkások képeit közlik…
Részlet a könyvből:
„A gyalogjárók képezik az emberiség nagyobb részét, sőt mi több, a jobbik részét. A gyalogjárók teremtették a világot. Ők azok, akik városokat építettek, sokemeletes épületeket emeltek, csatornahálózatokat és vízvezetékeket fektettek le, kikövezték és villanyvilágítással látták el az utcákat: ők azok, akik a kultúrát az egész világon elterjesztették, a könyvnyomtatást feltalálták, a lőport kieszelték, akik hidakat vertek a folyók fölé, az egyiptomi hieroglifákat megfejtették, az önborotvakészüléket népszerűvé tették, a rabszolgakereskedelmet kiirtották, és megállapították, hogy a szójababból száztizennégyféle ízletes és tápláló ételt lehet készíteni.
És amikor minden készen volt, amikor szeretett bolygónk viszonylagosan jól berendezett képet mutatott, megjelentek a gépkocsizók. Meg kell jegyezni, hogy a gépkocsit szintén a gyalogjárók találták fel, de a gépkocsizók erről valahogy rögtön megfeledkeztek. Sorra gázolták a szelíd, okos gyalogjárókat; az utcák, amelyeket a gyalogjárók teremtettek, a gépkocsizók uralma alá kerültek. A kocsiutak kétszer olyan szélesek lettek, a járdák szalagnyira szűkültek, a gyalogjárók pedig nemegyszer ijedten a házfalakhoz lapultak.
Nagyvárosban a gyalogjárók valóságos mártíréletet élnek. Amolyan közlekedési gettót rendeztek be számukra. Az úttesten való átkelést csak kereszteződéseknél engedik meg, tehát éppen azokon a helyeken, ahol a forgalom a legnagyobb, és ahol az a kis hajszál, amelyen a gyalogjáró élete függ, a legkönnyebben szakad el.
A mi nagy országunkban a közönséges gépkocsi, amely a gyalogjárók elképzelése szerint személyek vagy terhek békés szállítására rendeltetett, egy testvérgyilkos fegyver fenyegető méreteit öltötte, és a szakszervezeti tagok, valamint családtagjaik egész sorát kaszálja le.
Ha a gyalogjárónak néha sikerül is ellebbennie egy autó ezüst orra elől, akkor a rendőr bünteti meg, mivel megszegte az utcai kiskáté szabályait.
A gyalogjárók tekintélye általában erősen megingott. Ők, akik a világnak olyan kiváló embereket ajándékoztak, mint Horatius Boyle, Mariotte, Lobacsevszkij, Gutenberg és Anatole France, most kénytelenek a legnevetségesebb módon ide-oda tekeregni, hogy létezésükről egyáltalán tudomást vegyenek. Ó, Isten, ó, Isten, te, aki tulajdonképpen nem létezel, mit tettél a gyalogjárókkal, te, aki valóban nem is vagy! Egyikük itt megy a Vlagyivosztokból Moszkvába vezető szibériai országúton, egyik kezében zászlót tart, ezzel a felírással: „Átalakítjuk a textilmunkások életét!”, vállán pedig botot vetett át, amelynek végén tartalék saruja lóbálózik egy fedő nélküli, bádog teáskanna társaságában. Az illető nem más, mint egy szovjet gyalogjáró bajnok, aki mint ifjonc hagyta el Vlagyivosztokot, és akit most hajlott korára pontosan Moszkva kapuja előtt gázol el egy súlyos tehergépkocsi, amelynek rendszámát sehogy sem lehet megállapítani.
Vagy van itt egy másik, a gyalogjáró közlekedés egyik európai mohikánja; gyalog járja körül a földet, és közben hordót gurít maga előtt. Persze szívesen menne csak úgy hordó nélkül; de akkor senki sem venné észre, hogy valóban ő a távolsági közlekedés gyalogjáró bajnoka, és senki sem írna róla semmit az újságokba. Így kell neki egész életén át ezt az átkozott tárát maga előtt tologatnia, amelyen ráadásul (micsoda szégyen! micsoda szégyen!) még nagy, sárga betűs felírás is olvasható, amely a „Sofőr álma” nevű kenőolaj felülmúlhatatlan tulajdonságait dicséri.
Idáig süllyedt a gyalogjáró.”