A szerző kisebb írásainak gyűjteménye ez a kötet. A romantikáról, a lángész házaséletéről, a boldog szigetekről, a reménytelen szerelemről, a nagy emberek gyerekkoráról, az angolok hallgatásáról, az újságírásról, Anglia változásairól, a Napkirályról, az új klasszicizmusról, az irodalmi vezérekről, a magyar pesszimizmusról, a költők szerelméről, a finnekről, Shakespeare-ről, Don Juan titkáról, a trubadúrokról, Goethe fiáról, Vörösmartyról, Mériméeről, a század betegségéről, Cagliostroról, a holdvilágról, a macskákról, Petrarcáról, a dekadensekről, a betegségről, a bennszülöttekről, Don Quijote szerelméről, Machiavelliről, a hallgatásról, a Lánchídról, a jellemről, Hölderlinről, a legrégibb Görögországról…
Akár új felfedezést közölnek a történetek, akár közismert dolgokat mondanak el új megfogalmazásban, egy varázsló szelíd mosolya néz ránk ebből a könyvből.
Részlet a könyvből:
„Dul c in e a dél Toboso, ahogy a manchai lovag szíve bálványát nevezi, egy igen lényeges vonásban különbözik a világirodalom legtöbb regényhősnőjétől: abban, hogy egyetlen egyszer sem lép fel személyesen a regényben. Cervantes, a Don Quijote költője elmondja, hogy amikor Don Quijote elindult, hogy helyreállítsa Spanyolországban a lovagvilág régi dicső ségét, amint lovaghoz illik: hölgyet választott magának. Don Quijote ekkor már nem volt fiatal, szép ember sem volt a szó köznapi értelmében és előzőleg esztendőszámra ki sem mozdult szobájából, ahol a régi, nagy lovagokra vonatkozó könyveket tanulmányozta. Érthető tehát, hogy nem volt kéznél olyan hölgy, akibe illendően beleszerethetett volna; hölgyeket nem is ismert a lovag, csak a regények magasztos és elérhetetlen várkisasszonyait. Márpedig nem indulhatott útnak, ha nincs egy hölgy képe a szívében — rendes lovag ilyesmit nem tesz. Ekkor, szerencsére, eszébe jutott egy parasztlány, aki sok-sok évvel ezelőtt tetszett neki; hogy vajjon ő is tetszett-e a lánynak, arról nem mond a könyv semmit. Ezt a leányzót nevezte el a jóhangzás kedvéért Dulcinea dél Tobosónak, mivelhogy Toboso faluban lakott. A lány valamikor messze földön híres volt arról, hogy kitűnően ért hurkák és egyéb disznónemű ételek besózásához — ez minden, amit Dulcineáról tudni lehet. Hogy élt-e még akkor, amikor Don Quijote nekivágott az óriásoktól és varázslóktól hemzsegő világnak, teljesen bizonytalan.
Emlékszünk rá, hogy Don Quijote többeket kényszerített, vagy legalább is kényszeríteni akart arra, hogy ismerjék el Dulcinea fölényét a világ valamennyi hölgye fölött, azután pedig elhatározta, hogy meg fog őrülni szerelmi bánatában. Hiszen a nagy Orlando is megőrült, azóta is csak mint őrjöngő Lórántot emlegetik, Hölgye nem kis dicsőségére.
Hűséges kísérője: Sancho Panza, a józan kis paraszt, megdöbbenve figyelmezteti Don Quijotét, hogy Dulcinea nem követett el semmi olyat, amiért Don Quijoténak őrjöngeni kellene.
— Ezért vagyok én különb a többi lovagnál — feleli Don Quijote. — Azok csak akkor őrjöngtek, ha okuk volt rá; én minden ok nélkül is hajlandó vagyok őrjöngeni Dulcinea kedvéért.”
A VARÁZSLÓ ELTÖRI PÁLCÁJÁT KÖNYV LETÖLTÉSE