Arkagyij Makarovics Dolgorukij, egy vidéki fiatalember felkerül a fővárosba. Túl érzékeny idegrendszere, különleges életfelfogása, hallatlan pénzvágya, szenvedélyes rajongó szerelme meghökkentő és kellemetlen kalandokba sodorja.
Bizonytalan családi viszonyai miatt soha nem volt egyetlen biztos pont sem az életében. Kidolgoz egy eszmét saját maga számára, de nem tud kitartani mellette. Úgy gondolja, hogy a pénz lenne személyes szabadságának egyedüli biztosítója. Hol takarékossági elméleteket gyárt, hol adósságokat csinál és szórja a pénzt. Bármit is határoz el, a pillanat heve újra és újra eltéríti.
Részlet a könyvből:
„Elvégeztem a gimnáziumot, s most már huszonegyedik évemben járok. Családi nevem Dolgorukij, törvény szerinti apám Makar Ivanov Dolgorukij, a Verszilov-uraságok volt cselédje. Ily módon tehát törvényes születésűnek számítok, noha a legnagyobb mértékben törvénytelen gyermek vagyok, és származásom felől semmi kétség sem merülhet fel. A dolog a következőképpen történt. Huszonkét évvel ezelőtt az akkor huszonöt esztendős Verszilov (tudniillik az apám) meglátogatta a tulai kormányzóságban fekvő uradalmát. Úgy képzelem, hogy abban az időben még fölöttébb kialakulatlan egyéniség lehetett. Érdekes, hogy ez az ember, aki gyermekkorom óta annyira foglalkoztatott, olyan döntő befolyással volt jellemem kialakulására és talán még jövőmet is hosszú időre megmérgezte – hogy ez az ember még ma is sok tekintetben rejtély maradt számomra. De erről majd később. Ezt nem lehet így egy-két szóban elmondani. Füzetem amúgy is tele lesz vele.
Akkortájt maradt özvegyen: huszonöt esztendős korára. A felesége Fanariotov-lány volt, a legfelsőbb társaságba tartozó, de nem valami gazdag teremtés. Egy fia meg egy lánya született tőle. Értesüléseim Verszilov e korán elhalt hitveséről eléggé hiányosak, hiába kutatok anyagomban; általában sok mindent nem sikerült megtudnom Verszilov magánéletének körülményeiről, annyira büszkén, gőgösen, zárkózottan és hanyagul bánt velem mindig, noha voltak pillanatok, amikor döbbenetesen megalázkodott előttem. Mindenesetre azonban már most megemlítem, hogy élete során három vagyont, méghozzá tekintélyes vagyont herdált el, összesen valami négyszázezer rubelt, vagy talán annál is többet. Most természetesen egy árva kopejkája sincs…
„Isten tudja, miért” ment le akkor birtokára – legalábbis ő maga így fejezte ki sokkal később. Kis gyermekei rendszerint nem vele éltek, hanem a rokonoknál; egész életében így bánt a gyerekeivel, törvényesekkel, törvénytelenekkel egyaránt. Temérdek cseléd élt ezen a birtokán, köztük a kertész, Makar Ivanov Dolgorukij. Megjegyzem itt – hogy egyszer s mindenkorra elintézzem a kérdést -, kevés ember mérgelődhetett annyit a nevén, mint én, egész életem folyamán. Ostobaság persze, de így volt. Valahányszor új iskolába kerültem, vagy olyan személlyel találkoztam, akinek koromnál fogva be kellett mutatkoznom, egyszóval minden senki tanár, nevelő, felügyelő, pópa, akárki – mihelyt megkérdezte nevemet, és megtudta, hogy Dolgorukijnak hívnak, miért, miért nem, feltétlenül szükségesnek látta, hogy megkérdezze:
– Dolgorukij herceg?
És a kíváncsiskodóknak minden alkalommal kénytelen voltam megmagyarázni:
– Nem, egyszerűen csak Dolgorukij.”
DOSZTOJEVSZKIJ A KAMASZ KÖNYV LETÖLTÉSE