Tartalom
Egy hajósinas csodálatos viszontagságai
Hogyan találta fel atyját Japhet
Jakab, a Temze fia
Pál és Virginia
Részlet a könyvből:
„Madagaskartól keletre egy sziklás sziget emelkedik ki az indiai oceánból. Éghajlata forró, de levegője azért egészséges, földje pedig rendkivül termékeny.
1726-ban egy család költözött e szigetre, még pedig igen messziről, Normandiából. A családfő, a fiatal Delatour minden szorgalma mellett is hiába keresett Franciaországban valami megfelelő állást s ezért, hogy feleségének és fél éves kis leányának Virginiának jövőjét biztositsa, e nagy utra határozta el magát. A kis család mindegyik tagja igazi bensőséggel ragaszkodott egymáshoz, s a fiatal nő soha, egy percre sem bánta meg azt, hogy előkelő, nemesi származásu leány létére a polgári családból való Delatourhoz ment nőül. Igaz, hogy a családja ezért igen haragudott, de a nő mégis igen boldognak érezte magát.
Delatour Port-Louisban, a sziget fővárosában telepedett le, majd néhány hét mulva Madagaskarba hajózott át, hogy ott néhány szerecsent vegyen szolgák gyanánt az ültetvény részére. De utazására épen a legrosszabb évszakot választotta. Október közepe táján kötött ki Madagaskarban; itt rövid idő mulva kitört rajta a mocsárláz és meg is ölte.
Felesége már magányosan és elhagyatva élt az idegen világban, ugyszólván minden vagyon nélkül. De a szerencsétlenség erőt adott neki. Elhatározta, hogy hü öreg néger rabnőjével egy darab földet fog müvelni a sziget belsejében. A szigetet ekkor még igen kevesen lakták, a földet ugyszólván senki sem müvelte, igy ingyért lehetett kapni. Delatourné egy hegyszakadékot választott lakóhely gyanánt, mert az egész szigeten ez volt a legvédettebb pont.
Ugyane helyen azonban még valaki keresett menedéket; egy Pool Margit nevü jószivü, élénk asszony. Ez is Franciaországból származott; férjét szintén elvesztette, s csak egy háromnegyed éves fiacskája volt, Pál. Öreg néger szolgája segélyével Margit is a földet müvelte s igy a két asszony sorsa meglehetősen egyforma volt. Ez aztán természetesen mind közelebb hozta őket egymáshoz. Nemsokára egy közös jó barátot és tanácsadót is találtak az ősz Michelet személyében.
A két barátnő reggeltől estig szőtt és font. Igy sikerült annyit szerezniük, ami fentartásukra feltétlenül szükséges volt. Mert feleslegről vagy kényelemről szó sem lehetett. Odahaza mindig mezitláb jártak s cipőt csak akkor huztak, ha vasárnaponként a távoli kis templomba mentek. Port-Louisban ugyan közelebb érték volna a templomot, de a városba féltek bemenni; attól tartottak, hogy ott lenézik őket, mert csak olyan durva, kék vászonruhákba voltak öltözve, mint amilyent a rabszolgák viseltek.
S a két nő barátsága még jobban megerősödött, ha gyermekeikre néztek. Nagy örömük telt benne, ha látták a két szép gyermeket egymás mellett feküdni a bölcsőben, hol mindig ugy aludtak, hogy karjaikkal egymás nyakát ölelték át.
S a két gyermek napról-napra jobban megszerette egymást.”