1808. augusztus 1. napján Arthur Wellesley angol tábornok, a későbbi Wellington herceg Portugáliában partra szállítja csapatait: megkezdődik észrevétlenül Napóleon világuralma ellen a waterloo-i végzetes bukással végződő felőrlő hadjárat.
Wellington, aki egy esztendőben született Napoleonnal, 83 évet élt, hadvezérből vezető-politikussá lett. Sikerek és bukások váltakoznak kalandos és rendkívüli eseményekben bővelkedő pályáján, amelyet két ragyogóan szép asszonynak, Katherine Pakenhamnak és Harriet Arbuthnot-nak hűséges, sírigtartó szerelme kísér végig.
A könyvben majdnem egy egész évszázad elevenedik meg: a kirobbanó francia forradalom győzelme és Bonaparte tüneményes diadala.
Részlet a könyvből:
„I. A család szégyene.
A Franciaországból jövő hajó horgonyt vet Dover kikötőjében. Az utasok boldog megkönnyebbüléssel sietnek partraszállni; a gyanús, ellenséges és megbízhatatlan Franciaországból hazajutottak. Ugyan az 1786-ik évben vagyunk, most kötötte meg Anglia és Franciaország a versailles-i szerződést, amely a két állam polgárainak szabad beutazást biztosít és gazdasági könnyítéseket léptet életbe, de lehet-e egyáltalában Franciaországban bízni? A franciák az amerikaiakat támogatták Anglia ellen, tábornokokat és tengernagyokat küldtek a fiatal rebellis Washington segítségére s ki tudja, mit forgatnak még a fejükben? Talán újra a partraszállásra gondolnak, a régi francia ábrándra, amely eddigi sikertelensége s kockázatos vakmerősége miatt csak szunnyadozni szokott az elmékben, tetszhalál állapotába kerül, de el soha nem temetik, ők a büszke és megközelíthetetlen Szigeten laknak, biztonságban és nyugalomban élvezik az életet. Szoktak háborúskodni a világ minden részében, de a kevély anyaország érintetlen és megközelíthetetlen marad. A spanyol király ujjat mert húzni; nagy ármádáját szétszórta a vihar s a spanyol királyság másodrangú hatalommá süllyedt. De itt vannak szemben a franciák és a Bourbonokban semmi esetre sem lehet bízni. Igaz, hogy huszonhárom esztendeje lerombolták Dunkerque érődéit, de a franciák szándékait nem rombolhatták le. Pitt kívánta a szerződést a franciákkal, az a Pitt, aki még annyira fiatal. Nem kellett volna inkább Fox tanácsát követni, aki a csatornán-túliakat természetes ellenségnek tartja? Még mindenki fülében csengenek az ifjabb Pittnek erőteljesen visszhangzó mondatai, amelyekkel a képviselők házában Bürke és Fox támadását visszaverte : »Annak a feltételezése, hogy egyik ország a másiknak állhatatosan ellensége maradhat, gyenge és gyermekes szellemnek a jele. Ez a nézet mind a népek tapasztalatából, mind a történelem tanulságaiból nem helytálló!« Az angol gyáros és kereskedő, aki nem tudja, hogy Franciaország mint barát veszélyesebb-e, vagy mint ellenség, zavarban van. Fox és Pitt. Fox a ragyogó elme, lángoló szónok, akinek züllött életmódjáról és erkölcsi eltévelyedéseiről mindenki bő adatokkal szolgálhat s az ifjabb Pitt, Chatham lord második fia, aki huszonnégy éves korában első miniszter lett, méltóságteljes fellépésével lefegyverezte a leggúnyosabb parlamenti bennfenteseket s ellenségei is elismerik, hogy szegény és tisztességes maradt. „