Samuel Pickwick úr, a róla elnevezett klub díszelnöke, három barátja és klubtársa kíséretében útnak indul, hogy Anglia szerte tanulmányozza az emberi természetet.
Pickwick úr jegyzőkönyvébe már útközben, a postakocsi állomásra menet a lehető legfigyelemreméltóbb adatok kerülnek: a bérkocsis lova negyvenkét éves és két-három hétig húz egyvégtében, mert ha kifogják, menten összeesik. Érdekes információit a kocsis néhány ökölcsapással is megtoldja – ugyanis rendőrségi besúgónak nézi a jegyzetelő díszelnököt.
De a lelkes pickwickistákat az efféle megpróbáltatások nem riasztják vissza a tudomány felvirágoztatásától és a műveltség terjesztésétől, amelynek mint a Pickwick Klub Levelező Csoportja a szolgálatába szegődtek.
A jóságos és rettenthetetlenül naiv Pickwick úr, a szerelmi diadalokra vágyó és az első megsavanyodott vénkisasszonyba belehabarodó Tracy Tupman, Augustus Snodgrass, a lánglelkű fűzfapoéta és Nathaniel Winkle, a kétbalkezes álsportember roppant változatos és mulattató kalandokat élnek át, a vidéki és a londoni élet különféle érdekes figuráival ismerkednek meg, és végül is minden bonyodalomból kivágják magukat Pickwick úr inasának, a végtelenül leleményes és rendíthetetlenül jó kedélyű Sam Wellernek a segítségével.
Részlet a könyvből:
„– Csak nem azt akarja ezzel mondani – folytatta Pickwick úr, ünnepélyes szigorúsággal méregetve a barátját-, csak nem azt akarja ezzel mondani, Tupman úr, hogy rövid derekú zöld bársonyzekébe szándékozik bújni?
– Pedig abba szándékozom bújni, uram – felelte Tupman úr nagy hévvel. – És vajon miért ne tenném, uram?
– Azért, uram – felelte Pickwick úr meglehetősen izgatottan –, azért, mert már vén hozzá, uram.
– Vén! – kiáltotta Tupman úr.
– És ha még egyéb okára is kíváncsi – folytatta Pickwick úr –, hát túl kövér is hozzá, uram.
– Uram – mondta Tupman úr, és az arca olyan piros lett, mint a pipacs. – Ez sértés.
– Uram – felelte Pickwick úr ugyanolyan hangon –, ez félannyira sem sérti önt, mint ahogy az sértene engem, ha ön rövid derekú zöld bársonyzekben jelenne meg a társaságomban.
– Uram – mondta Tupman úr –, ön egy hímpellér.
– Uram – mondta Pickwick úr –, ön nem kevésbé!
Tupman úr néhány lépést tett előre és rámeredt Pickwick úrra. Pickwick úr viszonozta a pillantást, sőt szemüvegének segítségével egy gyújtópontba egyesítette, s az egész lénye büszke megvetést sugárzott.”
A PICKWICK KLUB KÖNYV LETÖLTÉSE