Egy kifogástalan eleganciájú fiatal úriember áll az előkelő társaság közepén, kissé már elázva, kezében whisky szódával. Ő Balogh Tihamér, a pesti arisztokrácia kedvelt Titije.
Miközben hihetetlen karrierjét, szerelmét, kalandjait idézzük vissza, drukkolunk érte és Annáért, aki egyáltalán nem örül Titi őrületes örökségének, üstökösszerű társadalmi emelkedésének. A zsigereinkben érezzük, hogy Pethő Andor ügyvéddel vigyáznia kellene, tudjuk, hogy Totó, az ivócimbora igazi jó barát, hogy Rhédey grófné egy lelketlen hideg kőszobor.
Ügyvédek, bankárok, bárók, hercegek jelennek meg és tűnnek el ebben a hihetetlen kavalkádban. A vidéki iskolák, pesti lokálok, művészlakások, kastélyok, a régi Gundel és a Gellért fürdő váltakozó képei villannak fel.
Úgy érezzük, mintha Titivel jártuk volna be mindezt, a kicsiny pesti polgári lakásoktól fel egészen a főúri kastélyokig. Mintha vele ettünk, ittunk, öltözködtünk, táncoltunk, szerettünk és küzdöttünk, utáltunk és imádtunk, vesztettünk és nyertünk volna.
Részlet a könyvből:
„A leány szőke volt és magas, nála félfejjel magasabb. Csupa szín volt az arca, haja, szeme, szája, szemöldöke úgy ragyogta a sárgát, pirosat, kéket, fehéret, feketét, mint az álmodott bokréta. Pár hét múltán már csókolództak. De valami a leány tekintetében mindig nyugtalanította: ez a tekintet úgy átnézett rajta, mint az üvegen és elképzelhetetlen, távoli célokat keresett. Ő reszkető sóvárgással várta az állást és a szerelemben való teljes egyesülést; ha az esküvőjüket követő napokra gondolt, szinte hidegrázást kapott a vágytól és gyönyörűségtől. Másfél esztendeig tartott ez a szerelem, közvetlenül helyettesi kinevezése előtt Róza megszökött. Hogy kivel, az már akkor megfoghatatlannak tetszett: Rózának szülei és vőlegénye tudtával nem volt senkije. Még búcsúlevelet sem írt, csak a szomszédék kislányával üzente meg, hogy többet ne várják haza, mert «őt hívja a fény», s ha vitte valamire, majd jelentkezik. Évek múlva negyedkézből jutott el a hír a cserbenhagyott vőlegényhez, hogy Róza Párisban van, nagy nő lett belőle és gazdagon él.
Ez a csapás Balogot, az ifjú rajztanárt, szerelmi nyomorékká rontotta. Évekig nem közeledett leányokhoz úgynevezett tisztességes szándékkal, mert nem tudta azt a gyötrelmes aggódást levetkezni, hogy megcsúfoltatása rá van írva átokként a homlokára. Udvarlással asszonyokhoz meg éppen nem mert közeledni, ezt a kisvárosi élet börtöni ellenőrzése sem engedte, meg aztán a kikapós voltukról hírhedt asszonyokról sem merte feltételezni, hogy tetszhetnék nekik. Harminchat éves koráig összesen két szerelmi esete volt. Egyszer egyik tanártársa, irodalmi szakos, aki a nyaranta ismétlődő négyhetes színházi idényről bírálatokat írt a helyi lapba, elmondta a szubrettnek, Vári Gertrúdnak, hogy van itt egy fiatal tanár, aki igen ügyesen rajzolgat, még karikatúrákat is. A szubrett ezt a tanárt mindenáron ismerni akarta.”
A WHISKY SZÓDÁVAL KÖNYV LETÖLTÉSE