Akakij Akakijevics naphosszat aktákat körmölő kishivatalnok. A férfit a bürokrácia megfosztotta valódi egyéniségétől, megölte vágyait. Amikor azonban takarékoskodni kezd, döbbenetes változáson megy keresztül: olyan ember lesz, aki határozott célt tűz maga elé. Éhezéssel megtakarított pénzén új köpönyeget csináltat magának. A becses ruhadarabot az első este elrabolják tőle, s miután nem kerül elő – hősünk ágynak esik és belehal bánatába. Halála után bosszút áll a világon: kísértetként visszajár a városba, és bundákat lop magas rangú tisztviselőktől.
Részlet a könyvből:
„Amíg ezt elmotyogta, ahelyett hogy hazament volna, egészen más irányba indult, de nem is gyanította. Útközben egy kéményseprő nekidörgölődzött, egész kalapra való mész hullott a fejére. Ő mindebből semmit sem vett észre, és csak már azután – mikor nekiment az utcai őrnek, aki alabárdját maga mellé állítva burnótot rázott kérges markába -, csak akkor ocsúdott fel egy kissé, de akkor is csak azért, mert a rendőrőrszem ráförmedt: „Mit mászol az ember pofájába? Ott van a járda, hé!” Ez arra késztette, hogy körültekintsen, és hazafelé forduljon. Csak most kezdte szerbe-számba szedni gondolatait, világosan, a maga valóságában látta helyzetét, és most már nem szakadozottan, hanem értelmesen és őszintén kezdett társalogni magával, mint valami okos baráttal, akivel a legbensőbb, legbizalmasabb dologról is lehet beszélni. „Nohát – mondotta Akakij Akakijevics -, most nem lehet szót érteni Petroviccsal, ő most olyan izé… úgy látszik, alaposan elagyabugyálta a felesége. Jobb, ha vasárnap reggel megyek el hozzá, olyankor a szombat esti iddogálás után későn kél fel, még keresztbe áll a szeme, nagyon jólesne neki egy kis itóka, de az asszony nem ad rá pénzt, akkor majd a markába nyomok egy tízkopejkást, és mindjárt jobban hajlik a szóra, s akkor majd kirukkolok a köpönyeggel is…” Így tanakodott magában Akakij Akakijevics, lelket öntött magába, és várta az első vasárnapot. Amikor messziről kileste, hogy Petrovics felesége elment hazulról, egyenest a szabóhoz szaladt. Petrovicsnak a szombat esti muri után csakugyan keresztbe állt a szeme, majdnem a padlót verte a fejével, annyira mámoros volt, mindazonáltal, mihelyt meghallotta, miről van szó, mintha az ördög bújt volna belé. – Nem lehet – jelentette ki -, tessék újat rendelni. – Akakij Akakijevics rögtön odacsúsztatta a tízkopejkást. – Köszönöm, uram, iszok egy kupica szíverősítőt a maga egészségére – mondotta Petrovics -, de a köpönyeg miatt ne törje magát, nem való az már semmire sem. Majd varrok én magának egy remek új köpönyeget, ebben maradunk!”