Tolsztoj két (külön-külön is sok ágú) szálból szőtte hatalmas regényét. Az egyik Rosztov gróf, Bolkonszkij herceg és több más család öregjeinek és fiataljainak regénye, mely híven tükrözi az orosz nemesség életét I. Sándor cár korában.
A regény másik szála az 1812-es napóleoni hadjárat leglényegesebb cselekményeinek története. Bemutatja azt az igazságos védelmi háborút, amelyet az orosz nép, hallatlan szenvedések közepette, diadalmasan vívott meg a betolakodók ellen. Valóságos eposz ez, melynek hőse maga a nép.
A regény ezernyi epizódjában rengeteg ember jelenik meg előttünk, de Tolsztoj jellemábrázoló ereje valamennyit elevenné s feledhetetlenné teszi. Mindenütt meglátja és megmutatja azt, ami általános érvényű. Ezért él és hat ez a csodás regény örökké, és minden kor számára van mondanivalója.
Részlet a könyvből:
„Miután a fiatal embert, a kiben oly kevés volt a savoir vivre, a nyakáról lerázta, visszatért háziasszonyi teendőihez s búzgón hallgatózott és nézegetett idestova, mindenkor készen állván arra, hogy segélyt nyujtson azon a ponton, a hol a társalgás fönnakadt. Valamint egy szövőműhely tulajdonosa, miután a munkásait elhelyezte, körüljárja a műhelyt, s ha valahol egy mozdulatlan orsót lát, vagy valami szokatlan, nyikorgó, vagy nagyon is hangos hangot hall, legott odasiet, hogy az orsót megindítsa, vagy megállítsa: úgy Pavlovna Anna is a szalonjában sétálgatván, legott odasietett egy-egy elnémúlt, vagy nagyon is sokat beszélő csoporthoz, s egy-egy szóval vagy egy-egy helycserével megint visszazökkentette a rakonczátlan beszélő-gépet egyenletes és illedelmes menetébe. De még eme gondok közepett is észrevehető volt rajta az a rémület, melyet Pierre támasztott benne. Aggodalmasan nézett rá, a mint odament, hogy hallja, mit beszélnek Mortemare körül, majd meg egy másik csoporthoz csatlakozott, a hol az abbé beszélt. Pierre-re nézve, a ki külföldön nevelkedett, Pavlovna Annának ez az estélye volt az első, a melyet Oroszországban látott. Tudta, hogy itt együtt van Pétervár egész értelmisége, s mint a gyermeknek a játékosboltban, szinte elkápráztak a szemei. Folyton attól tartott, hogy elszalaszt valami okos beszédet, a mit pedig hallhatott volna. A mint az itt egybegyűltek önbizalommal teljes és előkelő arczkifejezését nézte, állandóan valami rendkívüli bölcseséget várt tőlük. Végre odalépett Morieau-hoz. A társalgás érdekesnek látszott előtte, s megállt, csak alkalomra várván, hogy, mint ezt a fiatal emberek szeretik, a maga véleményét is elmondhassa.”
A HÁBORÚ ÉS BÉKE KÖNYV LETÖLTÉSE