A római császárkor elején, az i. sz. 1-2. század fordulóján élt Plutarkhosz, aki ebben a munkájában a görög és római történelem egy-egy kiemelkedő alakját, többek között: Thészeusz, Lükorgusz, Szólon, Themisztoklész, Periklész állítja párhuzamba egymással.
Plutarkhosz a római provinciává lett Görögország és a hódító Róma történelmének összehangolhatóságáról írt bennük. Plutarkhosz hitt abban, hogy a görög és római történelem hősei irtózatos vétkeikkel és óriási erényeikkel az emberi természet határainak felismerésére tanítanak.
Részlet a könyvből:
„Nem tudjuk, mire gondolt Pittheusz, de vagy rábeszélte Aigeuszt, hogy háljon Aithrával, vagy ravaszul úgy intézte. Aigeusz másnap megtudta, hogy Pittheusz király leányával aludt. Azt gyanította, hogy teherbe ejtette a leányt, fogott hát egy kardot meg egy pár sarut, és elrejtette őket egy kőszikla alatti üregbe, amelybe épp belefértek. Ezt egyedül csak Aithrával közölte, és meghagyta neki, hogy ha fia születik tőle, küldje el hozzá, mihelyt férfikorba jut, és már olyan erős, hogy fel tudja emelni a kősziklát, s ki tudja venni alóla az ott hagyott tárgyakat, de úgy, hogy mindenki előtt tartsa a dolgot titokban. Aigeusz ugyanis módfelett félt fivérének, Pallasznak fiaitól, akik életére törtek és megvetették, mert gyermektelen volt. A Pallasz-fiak, a Pallantidák ötvenen voltak, s valamennyiüket Pallasz nemzette. Ezután Aigeusz eltávozott.”
A PÁRHUZAMOS ÉLETRAJZOK KÖNYV LETÖLTÉSE KÖTETENKÉNT