Mackó Muki vendégül látja a Királyt, azaz az oroszlánt, Horkantó sógort, Róka Miskát, a főudvarmestert.
Részlet a mesekönyvből:
„Mackó úr egy napon javában eprészett az erdőben. A tekintetes úr nagy kedvelője volt a gyümölcsfélének, de különösen a földieper volt a gyöngéje. Akkor is elcammogott érte az erdőbe, mikor az oldala nyilallott, vagy a hideg lelte.
Most is buzgón keresgélt a bokrok alján és olykor nagyot nyögött. Nehezére esett a hajladozás.
– Öregszünk, öregszünk, – gondolta magában. – Bezzeg vígabban ment az eperszedés tíz-húsz évvel ezelőtt… Hopp, gyere, kincsem!
Egész kis bokor eper mosolygott a szemébe. Mackó úr elégedetten élvezte a kedves gyümölcsöt. Még a szemét is behúnyta a gyönyörűségtől.
Mikor az eper eltűnt öblös torkában, letelepedett az erdei páfrányra, elővette makrapipáját, rágyújtott és boldogan füstölt. Szóval, kellemesen töltötte idejét.
A lábánál egy vörös és egy barna hangya verekedett. A támadó, mint rendesen, a nagyobb és harciasabb vörös hangya volt, de a barna sem hagyta magát. A pör tárgya nyilvánvalóan a hangya tojása volt, melyet a vörös martalóc el akart vinni. Mackó úr érdeklődve nézte a heves verekedést és jó szívénél fogva, azonnal a gyöngébb, a barna hangya pártjára szegődött. Azt biztatta:
– Ne hagyd magad! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!… Úgy, úgy, fiacskám, szorítsd!… Vigyázz, vigyázz, barnácska, cselt vet a vörös… Hopp, jól van, ügyesen védted magad!
Mackó úr a földre hasalt, hogy jobban láthassa a pirinyó küzdőket. Nagy örömmel nézte, mily szilajul rohan egyre ellenfelére a vörös hangya és mily ügyesen siklik el halálos harapása elől a barna. Egyszerre eszébe jutott valami.”