Verhovinára bizonytalanul jár a vonat, a menetrendet eltörölték. Anatol Korkodus brigadéros nevelt fia, Adam a lepusztult állomáson várja a javítóból átirányított, mezítlábas Daniel Vangyelukot. Később miért tartóztatják le Korkodust? Vajon miért tűntek el a madarak a környékről? És mi a titka Eronim Mox mesés szakácskönyvének?
Elképesztő karakterek, bizarr történések, maguktól értetődő, teljes természetességgel végbemenő, beteljesedő sorsok, fagyos, jeges hangulat és persze megint a mindezeken átszűrődő sokszor fekete, abszurdba hajló humor.
„Két héttel azelőtt, hogy nevelőapámat, Anatol Korkodus brigadérost letartóztatták, megajándékozott egy vadonatúj Stihl motoros láncfűrésszel. Azt mondta, Csernovitzból rendelte, a csomag már megérkezett, ott találom Edmund Pochorilesnél, a Két Cefréhez címzett fogadóban. Reggel, amikor majd az állomásról jövök, már el is hozhatom.
Úgy látszik, ha sejtett is valamit, leplezte, mert mintha mi sem lenne készülőben, úgy volt, hogy Monor Gledinből, a javítóból újabb védence érkezik, ezért arra kért, hogy fogadjam a hajnali vonatnál, és kísérjem be az irodára. Azt tervezte, hogy aznap ágyban marad, ezért etessem meg a gyereket, beszélgessek vele, tartsam szép szóval úgy délutánig, amikor majd ő maga is ráér vele foglalkozni.
Máskor Balwindert, a hivatal mindenesét küldte az állomásra, ha a telepre vendége, vagy épp egy ilyen újonc érkezett, de erről most, ki tudja miért, hallani se akart.
Mivel a menetrendet itt nemrég eltörölték, és csak annyit lehetett tudni, hogy a szerelvény, amely főként tehervagonokból állt, és csak egy rozoga harmadosztályú kocsit hozott, még a rönktelepi munkakezdet előtt megérkezik, már jóval virradat előtt kibaktattam a vasútállomásra, és a kijárat közelében, egy zúzmarával lepett padon gunnyasztva várakoztam. Magam mellé, jól látható helyre kitettem azt a kartonlapot, amelyre az öregem még előző este ráírta a jövevény nevét vastag filctollal, nagy betűkkel és jó vastagon, hogy az állomás gyér fényeiben is ki lehessen betűzni.
Daniel Vangyeluknak hívták, mint valami kopott, öregszagú sekrestyést, közben tudni lehetett, csakis egy suhanc süvölvényről van szó. Monor Gledinből, a javítóból irányították ide átnevelésre, hogy amíg lábra kap, és megtanul viselkedni, a telepen húzza meg magát.”