Egy csupor kvantumfizika, II. világháborús fantazmagóriák, megfáradt szuperhősök és unatkozó milliomosok, kelletlen jövevények az űrből.
Amszterdam füstös kis utcái, tudatmódosító anyagok és underground zenei kultúrák tömkelege, néhány üveg jóféle vodka, és a mindezeket átölelő múlt és jövő egybefacsart szürrealizmusa adja meg az anyag rendezettségét.
A szerző most novellák formájában próbálja meg kiszakítani az olvasót a tetszetős cukormázzal bevont valóságból, ahol a szirup alól váratlanul elénk tárulhat az emberi gyarlóság ütött-kopott rétege.
„- Mindenki azt hitte, hogy Neumann volt ott az agytröszt –jelentette ki bitang ábrázattal, és láttam rajta, hogy megint formába lendül. Magamban jóízűen mosolyogtam.
Abban a pillanatban haszontalanul megmerevedett pár pőre pillanat, és én teljességgel átéreztem, szinte beleborzongtam, hogy miért is szeretek együtt lógni ezzel az érzelmi alkimistával bárhol az univerzumban.
Aki egy kicsit is ismerte, tudta, hogy nem minden napi figura, hiszen nem csak roppant mód szórakoztató, de tébolyult, és egyben tanulságos is volt a vele való társasági élet. Tigrisszemeiben olyanokká lettek a felpuffadt hajszálerek, mint az Amazonas metszetrajza észak – déli irányban. Folyton be volt tépve.Nem nagyon akadtak tiszta napjai már vagy tizenöt éve.
Tiszta percei, sőt tiszta órái is voltak, hovatovább délelőtt soha nem szívott, és ezt rendszerint be is tartotta, és azt hiszem tavaly év elején még fel is állította saját maga kéthetes kis világrekordját. Elképzelni sem tudom, hogy a felesége hogy bírta, de valamiért működött a kapcsolatuk, és valahogy: maga az egész ember.”