Történelmi regény a görögség múlt század eleji szabadságharcáról.
Görögország egy része lerázta már magáról a török igát, a Szigettengeren azonban még ádáz és elkeseredett küzdelem folyik.
Nikolasz Sztarkosz, a kegyetlen kalóz, aki szükségképp válik hazaárulóvá, a törökök kiszolgálójává; a hatalmas vagyonát a görög ügy elárulásával megszerzett bankár, Elizundó és leánya, Hadzsiné, valamint a leányba szerelmes fiatal francia tiszt, Henry d’Albaret története. A leány, aki apja halála után mérhetetlen vagyon birtokába jut, igazi hazaszeretettől hajtva a rossz úton szerzett pénzt a szabadságharcosok megsegítésére fordítja. Erről azonban mit sem sejthet Sztarkosz, aki egyszerre kívánná megkaparintani a viruló ifjú hölgyet és a milliókat.
Vajon kivívja-e végül függetlenségét a sokat szenvedett, hős görög nép? Elnyeri-e állhatatossága jutalmát Hadzsine és Henry d’Albaret, a regény szerelmespárja?
„Valóban most is, amikor e történetet írjuk – s nemcsak, amikor megesett az -, Mani még mindig különálló terület Görögország közepén, mely 1828-ban független királyság lett a drinápolyi szerződést aláíró európai nagyhatalmak határozatából. A manióták, legalábbis azok, akik az itteni öblök közt húzódó földcsíkokon élnek, félig barbárok maradtak s inkább tulajdon szabadságukkal törődnek, mintsem a hazájukéval. Alsó-Moreának ezt a végső nyúlványát emberemlékezet óta szinte lehetetlen volt kordában tartani. Sem a janicsárok, sem a görög zsandárok nem bírtak lakóival. Civakodók, bosszúállók, kiknél firól-fira száll a gyűlölködés, mit csak vér olthat ki; született fosztogatók – bár egyben vendégszeretők is -, sőt gyilkosok, ha a rablás úgy hozta magával. Ezek a vad hegyilakók mégis a spártaiak egyenes leszármazottainak mondják magukat. Azonban a Tajgetosz zegzúgai közé zárva, hol ezrével találni csaknem megközelíthetetlen, apró fellegvárakat – „pyrgos”-okat -, kényük-kedvük szerint játsszák a középkori úri haramiák szerepét, akik tőrrel, karabéllyal gyakorolták hűbéri ököljogukat.
Bizony, ha a manióták félig-meddig ma is vadak, képzelhető, milyenek lehettek ötven évvel ezelőtt. Századunk első harmadában, amikor a tengereken cirkáló gőzhajók még nem nehezítették meg garázdálkodásukat, a legvakmerőbb kalózok voltak ezek, kereskedelmi hajók rémei Levante valamennyi kikötője táján.”