Az elbeszélés kötet lapjain száz évvel ezelőtti lánysorsokkal ismerkedik a mai olvasó.
Novellák a szerelemről. Vidámak, tragikusak, szelídek, boldog véggel. Mindenki megtalálhatja közöttük a saját magának legjobban tetszőt.
„Az 1811. év végén, ebben a nekünk oly emlékezetes korban, a derék Gavrila Gavrilovics R. Nyenaradovóban éldegélt birtokán. Híres volt a környéken vendégszeretetéről és előzékenységéről; a szomszédok sűrűn jártak hozzá vendégeskedni, iddogálni. Feleségével, Praszkovja Petrovnával ötkopejkás alapon bosztont játszottak, sokan pedig azért keresték fel, hogy láthassák leányát, a karcsú, halvány, tizenhét esztendős Marja Gavrilovnát. Gazdag férjhezadó leány volt, és sokan kiszemelték már maguknak vagy fiuknak.
Marja Gavrilovna francia regényeken nevelkedett, és következésképpen szerelmes volt. Szerelme tárgya, kiválasztottja egy szegény zászlós, szabadságát falujában töltötte. Magától értetődik, hogy a fiatalember éppúgy lángolt a szenvedélytől, és hogy szerelmesének szülei, észrevéve kölcsönös vonzalmukat, megtiltották leányuknak, hogy még csak rá is gondoljon, és rosszabbul fogadták a zászlóst, mint egy elbocsátott segédjegyzőt.
A szerelmesek leveleztek egymással, és mindennap találkoztak a fenyőbokrok között vagy a régi kápolnánál. Itt örök szerelmet esküdtek egymásnak, panaszkodtak sorsuk miatt, és különféle terveket szőttek. Ily módon levelezve és beszélgetve (nagyon természetesen) a következő megállapításra jutottak: „Mi egymás nélkül még lélegzeni sem tudunk, ám a rettenetes szülők akarata megakadályozza boldogságunkat; de hát az ő belegyezésük nélkül nem lehetünk egymáséi?” Magától értetődik, hogy ez a szerencsés gondolat először a fiatalembernek jutott eszébe, és nagyon megtetszett Marja Gavrilovna romantikus képzeletének.”