Egy fiatal lengyel, Jan Skrzetuski vicekapitány éppen hazafelé tart a Krímből, amikor a sors összehozza a szétesett hintójában veszteglő gyönyörű Helena Kurcewiczowaval. Első látásra beleszeret, és érzelmei nem is maradnak viszonzatlanul.
Helena nagynénje azonban már egy Bohun nevű ukrán viceezredesnek ígérte a lány kezét, cserében a férfi lemondott a családi birtokra támasztott igényéről. Harc kezdődik a két férfi között a lányért: párbaj, lányszöktetés tanúi lehetünk.
Közben folytatódik a harc a csatatéren is, ahol a két férfinak katonaként is meg kell egymással vívnia. Az igaz szerelem azonban minden akadályt képes legyőzni…
„Városok, telepek, falvak, szabad gyepűk és tanyák létesültek a pusztán. A föld helyenként termékeny volt, s a szabadság nagy kísértő. Ám az élet csak akkor virágzott fel, amikor ez a tartomány a Wisniowiecki knyázok kezébe került. Michal knyáz egy Mogillanka kisasszonyt vett feleségül, s elkezdett gondosabban gazdálkodni e Dnyeperen túli birodalmában, embereket hívott be, betelepítette a pusztákat, harminc évre szabadságjogokat biztosított a lakosoknak, monostorokat építtetett, s életbe léptette a maga hercegi törvényeit. Még az olyan lakosok is, akik, emberemlékezet óta e vidéken lakván, azt hitték, a saját birtokukon élnek, szívesen lettek a herceg úrbéreseivé, mert ez azzal járt, hogy a herceg hathatós oltalma alá kerülvén, uruk megvédte őket a tatároktól s a gyakran még gonoszabb nyizsbeliektől. Ám az igazi élet csak az ifjú Jeremi herceg vaskeze alatt virult ki. Benépesült az egész vidék. A régi országutak nyomain új utakat építettek, a folyókat gátak közé szorították, melyeket tatár rabokkal vagy a fegyveres rabláson ért nyizsi kozákokkal hányattak. Ahol hajdan éjjelente vad szél fütyült, a nádasokban a farkasok meg a vízbefúltak lelkei üvöltöztek, ott most malmok zakatoltak. Csupán a Dnyeper menti tartományban is több mint négyszáz malomkerék őrölte a gabonát, a szélmalmokat nem is számítva. Negyvenezer úrbéres hordta be az úrbért a herceg pénztárába, az erdők benépesedtek méhesekkel, a tartomány peremén egyre újabb falvak, gyepűk, tanyák létesültek. A sztyeppeken a vadlovak mellett ott legeltek a szelíd gulyák és ménesek is. A fenyvesek és sztyeppek beláthatatlan, egyöntetű tengere falusi házak füstjétől s mindkét felekezet templomainak aranyos tornyaitól kezdett tarkállani – a pusztaság elég népes tartománnyá változott.”