Canterville birtokát eladásra kínálják, amelyre hamarosan vevő is akad. Egy család: szülők és két kisgyermek. Két fiú és egy kislány. Az a hír járja a környéken, hogy a birtokon található házban kísértet lakozik.
A könyvtárban egy vérfolt található, amelyet senkinek sem sikerült még eltüntetnie. A ház új asszonya is megpróbálja eltüntetni a foltot, de másnap újra megjelenik. Addig-addig sikálja, míg a piros folt egyszer csak más-más színben kezd minden nap előtűnni…
A szellem úgy dönt, megijeszti a családot az éjszaka közepén. Az ijesztés nem úgy sül el, ahogy gondolta: a ház ura megjegyzi, hogy túl hangosan csörögnek a láncai, meg kellene olajoznia őket; a fiúk folyton kibabrálnak vele…
A szellem rájön, hogy a kislány az egyetlen, aki segíteni tud neki, hogy elérje a hőn áhított célját, így hát egy nap odaáll elé, és kiadja mindazt, ami a szívét nyomja. A kislány boldogan beleegyezik, hogy segít a szellemnek teljesíteni a kívánságát…
Részlet a könyvből:
„Mikor Mr. Hiram B. Otis, az amerikai nagykövet megvásárolta a canterville-i kastélyt, mindenki azt mondta, hogy bolondot cselekszik, hiszen köztudomású, hogy ezen a helyen kísértet jár. Maga Lord Canterville is, aki rendkívül kényes volt becsültére, kötelességének tartotta, hogy a dolgot megemlítse Mr. Otisnak, mikor a szerződés megkötésére került sor.
– Nekünk azóta ment el a kedvünk az ottlakástól – mondotta Canterville -, amióta szegény nagynéném, a boltoni özvegy hercegasszony, egyszer vacsorához való öltözködés közben két jéghideg csontkezet érzett vállára nehezedni; természetesen idegrohamot kapott, amiből mai napig se tudott fölépülni. Éppen ezért kötelességemnek vélem önt figyelmeztetni, Mr. Otis, hogy a kísértetet családom több életben levő tagja saját szemével látta, úgyszintén a község lelkésze, nagytiszteletű Augustus Dampier úr, aki a cambridge-i King’s College tagja. A hercegasszonyt ért szerencsétlenség után az összes fiatalabb cselédek föl akartak mondani, és a feleségem, Lady Canterville, néha egész éjszakán át nem tudott aludni a sok titokzatos nesztől, amelyek a folyosó és a könyvtárszoba felől hallatszottak..”