A gótikus regény műfajába sorolható, és bővelkedik romantikus, horrorisztikus, véres és kéjes elemekben.
Dobos, a kóbor rablólovag Gábriel arkangyaltól két arany hajszálat kapott, emiatt semmilyen ártalom nem fog rajta. De megcsömörlik ettől, túl sok ez a hatalom, hogy bármit büntetlenül megtehet. Az erdő közepére vadbőrökkel és kincsekkel berendezett cédruspalotát épít, s onnan indul rabló portyáira.
„A felhők már majdnem feketeszürkék voltak, de a sziklára még élesen tűzött a nap. Szinte lángot vetett.
Csakugyan, mintha lángot ontana!
Csakugyan, mintha füst környezné!
Mire a füst ismét elvonult, a szikla megnyílt, s belőle mint egy ingó-kúszó növény, hol hosszan kinyúlva, hol összehúzódva jött ki egy vihogó ördög. Arcát fintorgatta, nyelvét öltögette, s rémes kacagása betöltötte az egész vidéket.
A gyerek, kinek szíve meg nem dobbant vadkan vagy medve látására, most hevesen érezte a vért fejébe tolulni, de nyugalmat erőltetett magára: «Ha észre vesz», gondolta, «végem van, pokol fenekére visz, elkárhozom. Meg kell ölni, mielőtt meglát!»
Végtelen óvatossággal vette le válláról fegyverét, halkan, mint a vadmacska kúszott közelebb a sziklához s míg az ördög hihetetlen mozdulatokkal csavargott ide-oda, célba vette, s elsütötte puskáját.
E percben óriás csattanás jött az égből, egy szemkápráztató villám égető sugara ömlött a sziklára, s a rettentő dörgés-csattanást túlhangozva, ordított az ördög. Mint egy gyökerétől elszakadt szélvész hordta kóró, felugrott a levegőbe, halva rogyott össze, aztán füstté vált, elszállt a viharzó fellegekkel.
A nagy csattanásra Dobos is elalélt.
Mikor magához tért, fényes, világos angyal állt mellette: «Fiam!» szólt hozzá átlátszó hangon, mely lágy volt, mint a fuvola és érces mint egy ezüst csengő hangja, «legyőzted a sátánt, pokol fejedelme már halva. Mit kívánsz jutalmul? A bátoré a világ, te bátor vagy, kívánhatsz bármit. Mi jót adjak néked? Akarod az örök üdvösséget?»
A fiú elgondolkozott, csak addig, míg egy suhanó fecske szárnya érinthet, aztán nyugodtan mondta: «Fényes angyal, messze még az örök boldogságig, eddig mindig szegénységben éltem. Adj nekem Hatalmat! Nem kérek én csak tizenkét sikerteljes boldog évet. Fegyver ne fogjon engem, zár nyíljék fel előttem, siker kísérjen mindenütt. Hatalmam legyen sokak felett, felettem ne légyen senkinek hatalma.»
Az angyal Dobos fejére tette kezét: «Meglesz kívánságod. Itt fekete hajad közt nőtt most két aranyhajszál, míg azt ki nem húzzák, sértetlen vagy, és siker kísér mindenütt. De meg ne mondd soha senkinek, mert bajba keverednél.»
Eltűnt az angyal. Dobos fején melegséget érzett, mintha sugárzana.”