A FÖRGETEG TÖRTÉNELMI REGÉNY LETÖLTÉSE
Förgeteg az erdélyi földreform idején játszódó megkapóan idilli történet.
„- Olyan messze a város..! Meleg van. Nem mehetnénk be kocsin együtt a temetésre?
Mintha a föld lőtte volna fel, úgy talpon állt egyszerre az ember. Legott megértette, hogy miféle temetésre céloz a lány és fakókék szeme harciasan belevillant Erzsébetébe.
A lány csak állt nyugodtan és mosolygott tovább. Melléhez szorított virágaival olyan volt, mint valami szentkép.
Vince fordult el elsőnek. Szemében kihunyt a tűz. Napszívott arca kábult lett és értelmetlen. Valahonnan messzebbről mintha üvegharangok zsongták volna:
– … nem szabad ilyenkor gyűlölködni! A halál elsímít mindent.
Öntudatlan, örökasszonyi ravaszsággal próbálta Erzsébet megnyergelni ezt a legkonokabb ellenfelét, akinek már egyszer meghorpadt a dereka előtte. Teleszórta mosolygással, színnel. Hangja nedves-meleg aláfestéssel ömlött le rá.
Vince bambán hallgatott. A lágy szavakba takart dolgokból már nem érezte ki a szöges akaratot.
Elkáprázott tehetetlenség jött rá. Most bátran akár karikát is fűzhettek volna az orrán keresztül.
Ekkor kijózanító sivalkodással megnyikorgott felettük a konyhaablak zsalugátere. Katalin lepermetezett rájuk egy marék papircikornyát, amit a hevenyébe felujitott polctakarókból szabdalt ki. Ez magához ébresztette a legényt.
– Aki akar: elmén. Ott a kocsi – mondta.
Katalin érdeklődve ütötte ki fejét az ablakon.
– Hát te, hé..! – kérdezte csárdás kedvvel. – Majd én mindjárt megmondom neked, hogy hova dugd a kocsid! Hallottak ilyet? Ennekelőtte akárki-lányát fölszedte a saraglyába, hajánál húzva is, a vad tukó! Most jóval kérik, azért adja a nagyot! Csak sohase istenkedjék neki! Ott vigye az ördög!
Olyan lett Vince, mint a főtt rák. Az erek kidülledtek öklelő nyakára.
– Nem igaz! – bődült vissza. – Köszönje Isteninek, hogy fenn van, én meg idealul! Különben csúfan járna ott velem! Mondtam én, hogy nem megyek? Adta orcázóját!
Erzsébet a győzők nagylelkűségével vetette magát a békétlenkedők közé. De Katalinnak már lobogott a kendője csücske. Egy kis perlekedés úgy kellett neki néha, mint a betevő falat.
A műfajkedvelők szenvedélyével replikázott alá:
– Nem tágitok én innen galambom, egy moccanatot se, mig ez a vadkutya az istállóba nem lódul!
Vince hóna alá gyűrte a süvegét.
– Hallja! – mondta mély és vésztjóslóan nyugodt hangon. – Tán a sátánnal cimborál, hogy igy ki akar váltani a magam mivoltából!? Ne szokotáljon velem, elmennyék, mig jószóval ajánlom! Ki látott parádéskocsira ülni beretválatlan pofával!”
A FÖRGETEG TÖRTÉNELMI REGÉNY LETÖLTÉSE