A PRÉRI KALANDREGÉNY LETÖLTÉSE
Kegyetlen az idő. A hajdani Sólyomszem már nem lát olyan messzire, mint régen.
A Vadölő nevet sem viselhetné, mert erejéből már csak a csapdaállításra telik – bizony megöregedett már Nathaniel Bumppo, a legendás vadász, az amerikai erdők és puszták sápadt arcú harcosa. Bátorsága és tettrekészsége azonban még a régi. Még képes megállítani a rohanó bölénycsordát, még nem egyszer túljár az ellenséges indiánok eszén. Szükség is van rá, mert ezúttal egy elrabolt fiatalasszony, egy bájos szerelmespár és egy kétbalkezes tudós életét kell megmentenie. Meg-megújuló indiáncsatározások és hajszák között vezeti védenceit a sziú tolvajok és az emberrabló Bush család elől egy barátságos indián törzs táborába…
Részlet a könyvből:
„A lovakat, amelyek már megszokták az ilyen támadások előkészületeit, szorosan egymás mellé terelték, és ugyanazoknak az embereknek a felügyeletére bízták, akik a foglyokat is őrizték. A trapper szíve elszorult, amikor látta, hogy ezeknek a vezetője Weucha. A fiatal indián kaján és diadalmas mosollyal nézegetett a foglyok felé. Kétségtelenül utasítást kapott a főnöktől a foglyok dolgában is. Időnként sokatmondó mozdulattal meglóbálta tomahawkját Ellen feje fölött. A két fehér férfi megértette, mit jelent ez: első gyanús mozdulatukra előbb a lányt ölik meg, azután ők kerülnek sorra. Egyébként Weucha beérte ezzel a fenyegetéssel. Paul és a trapper már-már sokkal rosszabbra számított. Most fellélegzettek, és nagy érdeklődéssel figyelték a sziúk hadmozdulatait, már amennyire a sötétben látni lehetett.
Matori két részre osztotta csapatát. Emberei felét jobbra, másik felét balra küldte ki. Azok az indiánokat jellemző nesztelen járással el is siettek, csak két kiválasztott harcos maradt a főnök mellett. Mihelyt társaik eltűntek a bozótban, ez a három rézbőrű lerakta puskáját a földre, lehúztak magukról minden nehezebb ruhadarabot, és félmeztelenül álltak ott a sötétben. Matori szorosabbra húzta derekán a felfűzött kagylókból álló wampumövét, megtapogatta tomahawkját, még nagy vadászkését is kihúzta bőrtokjából, és meggyőződött róla, hogy elég éles-e. Végül szorosabbra kötötte rojtos szélű szarvasbőr lábszárvédőjének fűzését.”