A SHAJARAN-SORSVETŐ KÖNYV LETÖLTÉSE
Nem hittem a Sors hatalmában.
Még akkor sem, amikor egy éjjel kigyulladt a fogadó, amelyben megszálltam. Pedig annak köszönhettem a jégszemű varázslót, akivel megosztottam a következő hét esztendőt.
Még akkor sem, amikor egy fegyvertelen elf önként ajánlkozott a testőrül. Szokásaiban nem hasonlított népe többi tagjára, ráadásul folyékonyan beszélt minden emberi nyelven… kyrül is.
Még akkor sem, amikor mindhármunk útját keresztezte egy zöld fényű mellvértet viselő shajaran – a kyr kártyavető pedig örökre megváltoztatta mindannyiunk életét.
Nem hittem a Sors hatalmában. Eddig.
Részlet a könyvből:
„Az esőfüggöny mögül púpos alak bontakozott ki. Szakadozott szélű incognójának csuklyáját azonnal hátrahajtotta, ahogy a boltíves bejáróhoz ért. Akár elővigyázatlanság is lehetett volna, hiszen himlőhelyes ábrázatát bárki felismerhette, aki egyszer már látta – de nem az volt.
Valaki várta a kapualjban.
A púpos szinte még be sem fordult a nyirkos előtérbe, már le is térdelt a másik előtt. Jobban nem görnyedhetett volna össze; a mocskos esőlé körülfolyta és elgémberítette a kockakövekre támaszkodó göcsörtös ujjait.
Kisvártatva felemelte a fejét, és egyenesen a másik ajkaira meredt.
– Megkeresed nekem az unikornist – jelentette ki amaz mély, ellentmondást nem tűrő hangon.
A púpos némán bólintott, csatakos, szürke hajzatát egyetlen mozdulattal hátrasöpörve, hogy a víz ne folyjon a szemébe… de szakadatlanul a másik ajkait bámulta.
– Tégy belátásod szerint. Nekem csak az a fontos, hogy a vége előnyös legyen. Számunkra előnyös.
Ugye tudod, ez mit jelent?
A púpos bólintott, majd felemelte a bal kezét, és csontos ujjai különös táncba kezdtek.
– Hogy hol kezdd a keresést?
A másik viharszürke tekintete kifürkészhetetlenül meredt a térdeplőre. Egy pillanatig úgy tűnt, nem felel, aztán mégis megszólalt.
– Pyarronban. Új-Pyarronban.
A púpos kivárt, majd mivel a másik nem mondott többet, ismét fejet hajtott.
– Akaratod szerint, elendor – aztán visszahúzta a csuklyát, és kihátrált a kapualjból. Meg sem lepődött rajta, hogy mire lopva visszanézett, a másik már nem volt ott.”