„A vadonatúj jacht
Az igen féltékeny férj hírében álló – nem csoda rendkívül szép, karcsú s kacér felesége volt -, Gerovits Áron, elhűlve lesett le a Dunapartjára, ahol a most érkezett, vadonatúj jachtból – legnagyobb megrökönyödésére – a felesége idegen: fekete hajú, barna bőrű férfi társaságában szállt ki.
Mini ruhát viselt. Blúzát elöl mély kivágás „díszítette”. Csicseregve, bájolgón mosolyogva nyújtotta a karját a férfinak, aki egyik kezével azt szorongatva, másikkal gyengéden átölelve segítette ki a partra.
– A rüfke, a szégyentelen! – sziszegte a férje. Egy fa mögé húzódott, hogy ne fedezhessék fel. – Pestről jöttek le, vagy ki tudja…? – emésztette magát lesben állva, maró féltékenységétől remegve.
Az ismeretlen férfi a parton elengedte ugyan a felesége derekát, ám a távoli nyaralójuk felé sétálva, újból és újból elkapta a kezét, és bizalmasan megszorongatva, valamit magyarázott, ami miatt a felesége fel-fellesett rá. A férje jól ismerte ezt a felturbóztatott mosolyt, amely végig az arcán ült.
Csevegve, vissza-visszalesve a jachtra, erotikusan szökdécselve surrant be az idegen, a jóképű férfi előtt a nyaralójuk ajtaján.
Gerovits Áron, összeszorította két kezével a fejét. A féltékenység fekete dühe kínozta, ösztönözte az ilyenkor legtöbb férfit megszálló ördögi bosszúra.”