A KÁLLÓI KAPITÁNY TÖRTÉNELMI REGÉNY LETÖLTÉSE
„A kállói vár fokán verdesett a zászló. A bástyák is mind zászlódíszben parádéztak.
Volt belőlük vagy négy. Igaz hogy csak földbástyák, de tölgyfa-gyámolok közé rakottak s jó erőben. Mésszel becsapdosva egész a téglafalazat képét keltették s értek is annyit ostrom idején, mint akármi tekintetes kővár.
No hiszen…! Azért ha a huszárvárat földből emelte is a közszokás, a vár belső magja igazán kőből épült. Szép, régi torony. Meg a „palota”, ahol a főkapitány lakik. Most ki van rakva minden ablaka virággal. Érzőke, bontakozó muskátli, bokrosodó rezeda, Boldogasszonylevél: kedvesen rajzolódnak az olajozott vászonnal borított ablakok fehérjére.
Üveg?
Drága. Meg mire is lenne a várba ablaküveg, mikor a históriaírók 1575-öt jegyeznek s az országba – az immár harmincnegyedik éve – befészkelődött rabló törökkel számot kell vetni?
Templomablaknak való az üveg, meg ivóedénynek!
Hát akad Kállóban ilyen is. Kápolna a palota jobb szárnyában, üvegpohár, kristálypohár meg, a lovagi szála fehérrel terített asztalán. Főhadnagyoknak kristály, azon alul közönséges. Ezüst két darab. Egyik alakos, három ejteles. Az a főkapitány úré, Zsegnyey Jánosé lesz, majd ha beérkezik újasszonyával az esküvőjükről, Lápispatakáról. A másodikat sajátmagának készíttette a vicekapitány, Prépostváry Bálint uram.
Szép szál, harmincban járó dalia! Edzett, barna orcájú, – kicsi, de villogó szemű. Villásbajuszú szája szélétől a nyaka kiboruló ingbodráig, alapos forradás. Mutatja, hogy nem mai gyerek a harcban. Közelismerős a kontyos pogánnyal. Ez a sebe tavalyról való, mikor a szikszói vásár fölverésére iparkodó törököt a szendrői kapitánnyal, Rákóczi Zsigmonddal közakaratban, oldalba kapta s Fülekig tiporta.
Ismerte azonban a törököt ennél közelebbről is. A saját országából, ahová alig húszesztendős süldőlegény korában már, fontos szereppel küldték. Bejárta Moldvát és még sok világot. Nem csuda ilyenformán, ha tekintélynek örvendett a kállai várban s a kis Esztáry Jankó hadnagy – akire a lakoma-asztal felügyelete bizatott – aggodalmas szemmel figyelte most, vajon nem találódik-e kifogás a dolgában?
Nem találódott.”