AZ ÁLLATOK DICSÉRETE KÖNYV LETÖLTÉSE
Vegyük végre tudomásul: az állat nem rossz és nem jó; az állat állat.
Emberi jellemvonásokat bajos rájuk húzni. A macska nem ravasz, a nyúl nem gyáva, a liba nem buta, a galamb nem szelíd, az oroszlán nem a vadon királya és a méh nem nyárspolgár. Nyugodjunk bele, hogy egészen más síkon mozognak, mint az ember és tulajdonságaik is egészen mások. Egy előnyük mindenesetre van az emberrel szemben: nem ismerik a nagyképűséget. Még a víziló sem nagyképű: ő csakugyan nagy. Minden állat őszinte és „nem ad mást, csak mi lényege”. Ez, sajnos, egyre nehezebben sikerül az emberek között.
Ez a kis könyv az ember és az állatok bonyolult kapcsolatáról számol be, személyes élmények alapján.
Részlet a könyvből:
„E kutyák, e bánatos kultúrebek, azt hiszem, nyugodtan helyet foglalhatnak minden művelt család asztalán. Máshová úgysem valók, »kint az életben« nem tudnák megállni a helyüket. Én, mint őszinte és régi állatbarát közönyösen megyek el mellettük. Nem; ezek, sajnos, nem állatok. Az emberek kiszűrtek, elpárologtattak belőlük minden egészséges, mély és nyugtalanító állatiságot. Ha állati lények meleg és erős közelségére vágyom, legfeljebb csak a macskákhoz fordulhatok vagy a lovakhoz. Néha sokáig, boldogan tudom nézni a lovakat, amint a járda mellett állnak, lehajtott fejjel. Csodálatos szemük mély és megvető pillantását úgy élvezem, mint valami erősítő, üdítő italt. Illatuk, ha jól meggondoljuk, nem kellemes, mégis örömmel tölt el és valami ősibb, spontánabb, igazabb élet híradását hozza. Megmagyarázhatatlan nosztalgia fog el mellettük, honvágy, holott sohasem éltem falun. Magam sem tudom, milyen hon vágya ez: talán a nagy, közös szabad őshazáé, melyből mindnyájan hűtlenül és ostobán kivándoroltunk ötven- vagy százezer évvel ezelőtt.”