Ez a könyv kísérlet arra, hogy megvilágítsuk kultúránk történetét és bemutassuk világunk megértésének olyan körvonalait, mely erősebbé tesz minket. Ennek a megértésnek a kulcsa abban rejlik, hogy megértsük ételválasztásaink messzemenő következményeit és a világnézetet, melyet tükröznek és egyben uralkodóvá is tesznek.
Részlet a könyvből:
„Szent lakomák
Ahogy jobban megnézzük, látjuk, hogy az étel a meghittség univerzális metaforája. Sokan ismerjük az érzést, hogy valamit vagy valakit olyan mélyen szeretünk, hogy szeretnénk eggyé válni ezzel a látszólagos másikkal, vagy önmagunkba hozni. Talán egy pompás napkelte, amit feliszunk a szemeinkkel, egy dallam, ami valahogy megnyitja a szívünket és ellágyít valamit bennünk, vagy a kedvesünk, akivel szeretnénk egyesülni és eggyé válni. Minden művészet csatorna ennek az egység iránti mély emberi vágyódásnak a kifejezésére, de csak az ételkészítés művészete és az evés az, ahol ezt az egységet fizikailag tényleg elérjük. Az étkezés részben ezért olyan erős élmény és metafora: az étel művészetét megesszük és részünkké válik. Tárgyként lép be és alannyá válik; ami „nem-én”, az „énné” alakul. Micsoda alkímiai csoda! Ugyanolyan, mint a spirituális megvilágosodás, a megbocsátás, és a szeretet csodája. Ami nem-én, a másik, vagy akár a potenciális ellenség, az valahogy átalakul, kinyílva és átölelve, „én”-né, „mi”-vé. Egy gyógyulás történik, ráébredés a nagyobb egészre, amelyben az előzőleg különálló „én” és „nem-én” társ-elemekként, együttműködőkként egyesülnek.
Részesülni az ételből ezért egy átfogó metafora a gyógyulásra, spirituális átalakulásra, megbocsátásra és transzcendens szeretetre. Egy mély szinten ezt mind tudjuk. Az ételkészítés az egyetlen művészet, ami szó szerint lehetővé teszi, hogy összeolvadjunk azzal, amit készítünk, és szintén az egyetlen művészet, amely teljesen felöleli mind az öt érzékszervet. Erősen támaszkodik arra, amit a buddhista tanításban a hatodik érzéknek neveznek: a mentációra, arra a mentális aktivitásra, ami összefüggésekben értelmezi, amit érzékszerveinkkel felfogunk. A gondolatoknak és érzéseknek hihetetlenül kifinomult és összetett rétege kötődik az ételhez, ami fontos része étkezésünk élményének. Családunk és kultúránk hatalmas mértékben hozzájárul ezekhez a gondolatokhoz és érzésekhez, és ezek az emlékek és azonosulások adnak értelmet étkezéseinknek.
Az étkezés így minden tevékenységünk közül a legmeghittebb, amelyben ténylegesen elérjük az én és más, alany és világ összetett és vágyott egységét. És ezért kultúrákon át mindig is a legszentebb emberi tevékenység volt, és kulturálisan is ez adja a 7 legerősebb kötődést. Nem lehetünk bensőségesebbek valakivel vagy valamivel annál, mint hogy megesszük őket. Akkor szó szerint önmagunkká válnak. Egy ilyen bensőséges cselekedetre biztosan a legnagyobb tudatossággal, szeretettel, belátással és tisztelettel kell odafigyelni. Ha nem így van, az egyértelmű jele annak, hogy valami komolyan eltorzult.
Ha felismerjük, hogy az étel készítése és elfogyasztása az emberiség alapvető jelképe a meghittségre és spirituális átalakulásra, akkor elkezdhetjük megérteni, hogy a szent lakomák miért lényegesek minden kultúra vallási és társadalmi életében. Az étkezés metaforája központi helyet foglal el az isteni jelenléttel való spirituális közösségben. Egyetemesen felismert tény, hogy az étel elfogyasztása szó szerint és jelképesen is szent cselekedet: közvetlen részvétel a végtelen rendben, ami túlmutat véges életünkön.”