Menu

Ady Endre: Sápadt emberek

sapadt emberekA kötetben 35 rövidebb és hosszabb írás olvasható.

Részlet a könyvből:

„Magyar fiatal ember volt a Halál halvány és bús arcú kocsisa. Fölfogadta őt a Halál, de keze alá nem adott lovakat; parádésokat avagy igásakat. Csak koponyás címerét égette e kocsisa homlokára a Halál. Látta, aki akarta, e szörnyűséges szignumot. A Halál kocsisa egyelőre a levegőt csapkodta suhogó ostorával.

Történt, hogy a Halál kocsisa elindult egyszer Budapestről. Érezte, hogy gazdájának nemsokára szüksége lesz reá. Be akarta járni még egyszer a tájakat, hol az Életnek volt egyszerű ostorosa.

Nagy útat kellett tennie a Halál kocsisának. Csalogatta, várta, követelte őt számos hely. Elébe küldte legbódítóbb illatait a virágos mult. A Halál kocsisa legényesen suhogtatta az ostorát. Az Alföld nagy, levegős ereje delejezte meg nyavalyás testét. Egészen elfelejtette Budapestet s az éjszakát, melyeken aszalta őt a láz.

Hófelhők támadtak azonban s tél kerekedett. Budapesten nyájas tavasz kacagott, mikor a Halál kocsisa elindult. Mikorra pedig kis falujába ért, süvöltött a téli förgeteg.

(Hogy találom én itt meg volt leányaim nyomát?) Így sóhajtozott a Halál kocsisa. Férfiú volt ő is. És a férfiú mindig a leányok nyomát keresi. Ha az Életet szereti s a jövőnek indul: bizonyosan az ismeretlen, érkezendő leányok elébe megy. Ha pedig törötten felszámolja a multat: okvetlenül a régi leányok árnyait hajkurássza. Azért teremtődtek a leányok, hogy póznák legyenek a férfiúi élet országútján.

Lósóskás, falusi szérűs-kertben kereste az első nyomot a Halál kocsisa. Itt nyilott neki először a szerelem. Még talán ötesztendős sem volt akkor. Vannak férfiak, akik neuraszténiával születnek. Ezeket négy-ötéves korukban már szerelmi csalódás éri. A lósóskás szérűs-kert most hó alatt aludott. Sehol a kis Julcsa nyoma. A kis Julcsáé, kivel valamikor ide csókok okából rejtőzött a Halál kocsisa, különben pedig mintha hópalástban szállongtak volna e helyen az emlékek is. Fehéren és hidegen csak a valamikor kis Julcsa nyomát fújta be hóval a tél. Nem árulkodott Erzsire sem, ki kis parasztleány vala, semmi. Kivágták a nyárfát, mely alatt a zsidó Gizellával játszogatott a Halál kocsisa.

(Hol vannak a leányok, a volt leányok? Kis lábaik nyomát nem fogom-e látni? Az Oláh Flóri, a cselédi Marcsa, a nyaraló úri Dóra, a francia bonne, a német Lujza, a papkisasszony, merre járnak? Karonfogta-e és selymes útakra vezette-e őket lovagiasan az Élet? Vajjon hol járnak a régi leányok?) Sóhajtozott ismét és már visszavágyott Budapestre a Halál kocsisa.

De aztán mégis indult tovább. Nem lehet a leányokat kikerülni. Még akkor sem, ha már nincsenek. Csapkodott ostorával a Halál kocsisa. Gyi, testetlen lovak, az elröppent leányok után. De hó és hidegség volt mindenütt. Kis városok következtek a falu után. Itt is éltek vala leányok, kik egykoron vidám szavakba álltak, sőt csókokba merészkedtek a Halál kocsisával. Már majdnem sírva gondolt Budapestre. Ahol legalább fény és gőz van. És ahol önkéntesen jönnek az ember fülébe kacagni a leányok. De neki a régi leányok kellettek: az igaziak. Mintha valamennyien összeszedelőzködtek volna s ő előle, a Halál kocsisa elől, menekülnének. Még Piroska vala hozzá a legszivesebb.”

A SÁPADT EMBEREK KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák