A történetek középpontjában a szerelem áll – boldog vagy boldogtalan, beteljesült vagy viszonzatlan…
A legtöbb elbeszélés mesei jellegű, varázslatos… Különböző korokon és egzotikus kultúrákon ível át: az indiai kasztoktól kezdve az egyiptomi istenekig és fáraókig, az olasz és angol nagyvilági életbe, de még a tajvani szokásokba is bepillantást nyerhetünk.
„Mister Walter az első napokban képtelenségnek tartotta miss Mabel kívánságát. Talán szeszély, talán tréfa, talán évődés e különös leány részéről ez a kívánság, hogy neki a zengő virágokat előteremtse? Vagy talán csak próbára akarja őt tenni?
De mindezekre a kérdésekre semmi választ sem kaphatott, mert miss Mabel másnap csakugyan elutazott és ama holdvilágos este óta nem láthatta többé.
Sokáig töprenkedett magában, mi tevő legyen? Sértette a leány képtelen kívánsága. Azonban, amikor a gyönyörű miss Mabelre gondolt, fölmentette őt minden vád alól. Érezte, hogy ennek az országnak a misztikus levegője bódította el azt a leányt és íme most elbódítja őt is. Ha szeszély volt a leány részéről: miért ne teljesítené? Ha tréfa volt: miért ne váltaná komoly valóságra? Ha évődni akart vele miss Mabel: ez csak lelkének hajlandóságát mutatná iránta. Ha pedig próbára akarta volna őt tenni: szabad-e neki csak egy pillanatig is haboznia?
És mint minden bolond szerelmes, nyomban hozzálátott a leány kívánságának megvalósításához.
Mister Walter magasrangú állást töltött be a katonai kormányzóságnál és könnyű szerrel megkapta az engedélyt, hogy Thebában ásatásokat kezdjen.
Elég sok tudós egyiptológussal volt ismeretségben, akik megadták neki a kellő útbaigazításokat, sőt készséggel segédkeztek is neki ebben a vállalkozásban. Mert amihez ők a kormány hozzájárulását eddig hiába sürgették, íme most megkezdhették egy nagy múltnak a földerítését.
Thebában már történtek ásatások, de egy idő óta nem folytatták. Már napfényre került az úgynevezett mastaba, ahogy a sírkamarákat nevezik, melyeknek kelet felé nyílik a bejárójuk.
Most mister Walter folytatta a kutatást, az istenek asszonyának, Nefertarinak a múmiáját kereste. Nem kellett sokáig kutatni, csak folytatni ott, ahol angol egyiptológusok pár év előtt a munkát abbahagyták.
És csakhamar ráakadtak a szertartások kamarájára, melyben a halottnak áldozatokat hoztak, ételt és italt hordtak össze és a halotti imáikat mondták el füstölések közepette. Azután egy kisebb fülke következett, az úgynevezett sardâb, vagyis üres tér, melyben hű képmása volt az elhunytnak gránitból faragva. A két kamarát csak keskeny fal választotta el egymástól és egy kis nyíláson át az áldozat füstje behúzódott a sardâb-ba, az elhunyt szobrához.
Egész halom edényre, ruhára, piperetárgyra, játékra, usebti-figurára akadtak itt. Ezek az egyiptomiak véleménye szerint kellemessé tették az örök alvónak pihenőhelyét.
De ráakadt nemsokára Ti feleségére, Noser-hotepsre is.
Maga a holttest gyönyörű művű koporsóban pihent. A múmia csodálatosan tartotta magát és az isten asszonyának vonásait egy csöppet sem kezdték ki az évezredek. A nyakában lógott a dudu-amulet, mely sykomorfából volt faragva és mely megnyitotta előtte a megdicsőülés házának kapuit. A szívén pedig egy szent scarabeus a halottas imával.
Mély meghatottság vett erőt mister Walteren és a tudós kutatókon, mikor erre a leletre bukkantak. Íme, tehát miss Mabelnek igazat jelentett álmában Ti felesége, Noser-hoteps.”