Tartalom
Magyar Musztafa
Elátkozott udvar
A vezír elefántja
A 18. században játszódó Magyar Musztafa című novella a törökök oldalán küzdő harcost, hőst mutat be, ám épp egy döntő csata előtt, abban a pillanatban, amikor rádöbben hogy „a világ tele van mocsokkal”, minden értelemben.
Az Elátkozott udvar egy mesélő kedvű szerzetesről szól, akit társai elsősorban órástudománya miatt tartanak sokra. Színes, hosszú meséire, amelyek legjava az isztambuli börtönben, az „elátkozott udvarban” játszódik, csak egy fiatal szerzetes társa figyel fel.
A vezír elefántjáról szóló történetben, „aki” ugyan a városka lakóinak csak gondot és bajt okozott megakadályozhatatlan töréseivel-zúzásaival, a legszínesebb történetek és legendák kapcsolódtak. A vezír kegyvesztése után ő sem maradhatott életben.
Részlet a könyvből:
„Tél van, egész a ház kapujáig mindent befújt a hó, mindent megfosztott valóságos alakjától, s egyszínűvé, egyformává varázsolt. A fehér hólepel alatt a kicsiny temető is elveszett, s csak a legmagasabb keresztek csúcsa mered elő a mély hóból. Itt a szűz hótakaróban csak egy keskeny ösvény nyomait látni; az ösvényt tegnap taposták ki, amikor Petar atyát temették. Az ösvény végén a keskeny hóút szabálytalan körré szélesedik, a hó itt átvette a felázott agyag pirosló színét, s mindez úgy fest, mint a friss seb a mindent ellepő fehérségen, amely a végtelenbe nyúlik, s észrevétlenül belevész a még mindig hóval terhes ég szürke pusztaságába.
Ez a kép látható Petar atya cellájának ablakából. A külső világ fehérsége itt egybevegyül a cellában uralkodó álmos félhomállyal, a csend pedig jól megfér Petar atya sok-sok órájának halk ketyegésével, amelyek még egyre járnak, míg egyesek, amelyeket nem húztak fel, már megálltak. A csendet csak két szerzetes fráter fojtott hangú vitatkozása zavarja, akik a szomszédos üres cellában Petar atya hátrahagyott holmijainak leltárát állítják össze.
Mijo Josić, az öreg szerzetes testvér érthetetlen szavakat mormog. Ez a zsémbelődés azoknak a hajdani szóváltásoknak a visszhangja, melyeket a megboldogult Petar atyával, a híres órással, a puskaművessel és „mechanikussal” folytatott. Petar atya szenvedélyesen gyűjtött mindenféle szerszámot a kolostor pénzén, s féltékenyen óvta kincsét mindenkitől. Mijo testvér aztán hangosan megfeddi a fiatal Rastislavot, aki azt indítványozza, gyújtsanak tüzet a kemencében, ne a hideg szobában végezzék a leltározást.
– Hitvány ez a fiatalság! Ti fiatalok mindannyian olyan fázósak vagytok, mintha török hölgyek volnátok! Még hogy meleg szoba! Mintha keveset fűtöttünk volna, s keveset költöttünk volna fűtésre ezen a télen!
Lehet, hogy itt az öregnek eszébe jutott: ezzel a megboldogultnak tesz szemrehányást, aki fölött még meg sem ülepedett a föld, s elhallgatott, hogy nyomban utána tovább pirongassa az ifjút.”
A MAGYAR MUSZTAFA KÖNYV LETÖLTÉSE