Tartalom
Az óriás
A csillagmajori
A grófnő
A tolvaj
A kovács
A nagyságos
Az asszony
A cirkusz
A kujtorgó
A bajnok
A porcelánbaba
A keserűfű
A szökés
A láda
A kút
Részlet a könyvből:
„Úgy érzem, itt az ideje, hogy elmondjam az óriást.
Már a templom és a dézsmaház alkotta közben is legszívesebben futottam volna. Gyakran megesett, hogy az iskolától hazáig vezető öt kilométeres út egy részét futva tettem meg. Lődörgött a hátamon a kimustrált ágytakaróból készült tarisznya, a fa tolltartóban zörögtek a ceruzák. De bent a faluban nem volt tanácsos futni, mert megvadultak tőle a kutyák. Így hát szép komótosan ballagtam Rácpácegres felé. Egészen a falu széléig. Ott aztán rákapcsoltam. Röpködött az ágytakaró-táska, zörögtek a ceruzák meg a rágott végű tollszár.
Mi voltam ilyenkor? Magányos lovas? Száguldó motorversenyző? Vagy kiterjesztett szárnnyal repülő, szabad madár? Nem tudom, csak arra emlékszem, robogtam most is.
Az Erzsébet-dombig futottam, s ott, mint egy villámcsapás, te jó ég, eltévedtem! Innen már látni lehetett máskor a Vódli tanyát, a nagy juharfát Bíró Drinócziék földje végében, de most a megszokott szelíd táj helyén egy égigérő hegy tornyosult.
Eltévedtem.
De hogy tévedhettem volna el, amikor úgy ismerem ezt az utat, mint a tenyeremet, jószerivel minden útszéli fű, fa személyes ismerősöm. Befogtam a szemem – hátha káprázik. Lekaptam a kezem; ott komorlott a hegy. Egyik vége valahol Miszla, Nagyszékely táján, a másik talán Németkérig vagy Dunaföldvárig is elér.
Megfordultam. Ha jó helyen járok, ott kell látnom a hátam mögött Sárszentlőrincet, a koronás címeres toronnyal, az esperes úr fenyőfájával. Ott állt Sárszentlőrinc szelíden, majdhogynem mosolyogva. Toronnyal, fenyőfával.
Visszafordultam. Ott volt a hegy.
Átvillant bennem, hogy visszamegyek a faluba. Segítséget kérek. Vagy még jobb, ha nem szólok a hegyről egy szót sem, csak megkérem valamelyik rokonomat, hadd aludjak náluk.
De akkor valami ijedt kis zengés támadt a szívemben, s egyre erősebben zúgott: Haza kell menned! Haza kell menned. Ha nem mégy haza, sohase látod többé apádat, anyádat meg a testvéreidet, ha nem mersz átvágni azon a hegyen, valami nagyon nagy baj történik. Összeszorítottam hát a fogam, s hogy szorongásomról megfeledkezzem, rohanni kezdtem a hegy felé. Futtomban is láttam, hogy nagyon különös heggyel akadt dolgom. Sehol egy fa rajta, sehol egy tenyérnyi zöld. Barnák, szürkésbarnák váltakozása, odafönn a legtetőn mintha havak fehérlenének – még sohasem láttam addig hegyet, mégis éreztem, hogy ebben a hegyben van valami szokatlan, valami szorongató… De hiszen ez… Lassítottam, a futásból tétova léptek lettek… De hiszen ez a hegy végeláthatatlan vásznakkal meg posztódarabokkal van letakarva. Tekintetem fölszaladt rajta az irdatlan magasságokba, az égig ért a posztótakaró.”
A CSILLAGMAJOR KÖNYV LETÖLTÉSE