A fajok eredete – eredeti cím: The Origin of Species – című könyv Charles Darwin 1859-ben megjelent munkája, melyben összefoglalja az általa kidolgozott elméletet a földi élet sokszínűségének magyarázatára. Ez a könyv fektette le a modern evolúciós elmélet alapjait, így a tudománytörténet és a történelem egyik legnagyobb hatású műve lett.
Világos logikájú, a mai biológia és geológia fényében is helytálló szemléletű, átfogó munka. Hatalmas ívű érveléssel mutatja meg az okokat, amelyek alapján a tudomány a fajok leszármazással való keletkezésére következtetett. Másrészt a könyv egyetlen hosszú gondolatmenet, olyan egymást támogató elemek láncolata, amelyek földrajzi, geológiai, ásványtani, őslénytani, rendszertani, örökléstani és embriológiai és más részletekből állnak össze. Felmutatja, vagy előre megsejti azokat a gondolati fordulópontokat, amelyek az evolúció kérdését a mai napig olyan izgalmassá és továbbgondolásra is érdemessé teszi.
Részlet a könyvből:
„A fajokat tehát nem lehet a változatoktól másként megkülönböztetni, mint közbülső láncszemek felfedezése, illetve az egyes változatok között lévő meghatározatlan mérvű különbségek révén. Két olyan formát, amely csak kevéssé tér el egymástól, általában változatnak tekintenek, még ha szorosan nem is kapcsolhatók össze; de nem határozható meg a különbségnek az a foka, amely ahhoz szükséges, hogy két tetszőleges formát a faj rangjára emeljen. Az átlagosnál több fajjal rendelkező nemzetségeken belül a fajoknak mindenütt az átlagosnál több a változata. A nagy nemzetségekben a fajok rendszerint egymásnak közeli, de nem egyenlő fokú rokonai, és más fajok körül kis csoportokat alkotnak. Az egyéb fajokhoz igen közelálló rokon fajoknak, úgy látszik, korlátozott az elterjedése. Ezekben a vonatkozásokban a nagy nemzetségek fajai és a változatok között igen erős analógia áll fenn. Ezt könnyen megérthetjük akkor, ha a fajok valaha változatok voltak, és ezen a módon jöttek létre, míg e hasonlóságok teljesen érthetetlenek maradnak, ha a fajokat külön teremtették.
Azt is láttuk, hogy a nagyobb nemzetségek legvirágzóbb, vagyis domináns fajai azok, amelyek egy-egy osztályon belül a legnagyobb számú változatot hozzák létre; a változatok, mint látni fogjuk, új, különvált fajokká alakulhatnak. Így aztán a nagy nemzetségek gyakran még annál is nagyobbak lesznek, és a jelenleg uralkodó életformák az egész természetben még inkább uralkodóvá válhatnak, olymódon, hogy számos módosult és ugyancsak uralkodó leszármazottat hagynak hátra. Később megmagyarázandó lépések révén a nagy nemzetségek azonban kisebbekre is szétszakadozhatnak. Az élet formái ezért az egész világmindenségben más csoportok alá rendelt csoportokba oszlanak.”