Minden börtön rokonságot tart az alvilággal, de a sötét magánzárka, kényszerzubbonyba fűzve, öt éven keresztül maga a pokol.
Darrell Standing életfogytiglani büntetését üli a San Quentin-i börtön falai között, miközben szörnyű kínzásokkal próbálják a fegyház vezetői elérni, hogy egy olyan ügyben is valljon, amelyet el sem követett. Az ártatlanul elítélt Darrell Standingot azonban nem tudja megtörni a kaliforniai San Quentin fegyház igazgatójának szadizmusa. Bár a teste magatehetetlenül hever a föld alatt, a szelleme szabad, ugyanis felfedez magában egy képességet: önhipnózisba merülve küldi vissza magát az idő vezérfonalán. Lélekvándorlásai során felidézi az elmúlt korokat, amikor kalandvágyó tengerészként, római légiósként, amerikai telepes fiúként, magányos hajótöröttként vagy éppen szerelmes arisztokrataként küzdött a sors viszontagságai között. Mindeközben földi porhüvelye vak féregként senyved és sorvad. Amikor a törvényszék egy újabb vád miatt a halálba küldi, könnyű szívvel készül a bitófa alá: tudja jól, hogy semmit sem veszíthet…
Részlet a könyvből:
„Darell Standing a nevem és nemsokára felkötnek itt a fegyház udvarán. Addig, amig a törvényes idő eltelik, irok itt a siralomházban messzi időkről és helyekről, elmondom mondanivalómat, hogy ezek tuléljenek engem.
A főtárgyalás után, amikor élethossziglani fegyházra itéltek, idejöttem, hogy természetes életem hátralevő részét itt töltsem el a San-Quentini állami fegyintézetben. A fegyházéletben én megrögzött gonosztevőnek, javithatatlan bűnösnek bizonyultam. A javithatatlan az pestises, szörnyü lény itt a fegyházfalak között. Én azért mutatkoztam javithatatlannak, mert utálom a haszontalan és céltalan mozgásokat, felesleges energiapocsékolást munka közben. A fegyházakban – mint minden ilyen intézetben – csupa ilyen botrányos és sértő haszontalan munka folyik. Engem a jutagyárba osztottak be. Ez a kemény fegyelembe tört céltalan erőfeszités felháboritott és elkeseritett, – hiszen minden életemben utáltam a haszontalan munkát és mozgást. Ez is egyike volt ama különcködéseknek, amelyek sok bajt hoztak rám. Háromezer évvel a gőznek, vagy a gőzzel hajtott szövőszéknek feltalálása előtt, én ott sinylődtem a régi Babylon börtönében. És, bizony mondom, abban a messzi korban a kézi szövőszékekkel hasznosabb munkát végeztünk mi, fogságra vetett rabszolgák, mint ma a san-quentini fegyencek a gőzzel hajtott szövőtermekben.
Utálattal töltött el ez a bűnös haszontalan munka. Fellázadtam ellene. Megpróbáltam erről meggyőzni a mellém rendelt fegyőrt. Ez előbb erőszakoskodott, azután ámulatában feljelentett. Sötét zárkát kaptam néhány napra és éhhalállal fenyegettek. Amikor letöltöttem fegyelmi büntetésemet, megpróbáltam engedelmesen dolgozni a szövőtermek meddő és teljességgel céltalan zürzavarában. Minden erőfeszitésem dacára, nem ment. Ismét fellázadtam. Most már hosszabb időre csuktak a sötét zárkába, kényszerzubbonnyal sulyosbitva. Titokban vertek az őrök, ami csak arra volt jó, hogy megmutassa, mennyire más világból való vagyok, mint ők.”