A kisgyerekek szeretnek verset mondani, mert a versmondás gyönyörködtet, segít az önkifejezésben, általa a kreativitás kerül előtérbe. Jó érzést kelt egy-egy természeti kép, a rímek zeneisége. Ki ne képzelné el szívesen a puha sziromágyat, az aranyruhás Napot vagy a csalafinta, bohókás Csiga Márkot?
Amikor nem tudjuk kifejezni saját szavainkkal szeretetünket, ki ne mondana szívesen egy szép verset az anyukájának, testvérének, tanítójának?
A szülők előbb még a figyelő kicsinek, később a gyerekükkel közösen olvashatnak verseket, nézegethetik a képeket és akár tovább is szőhetik a hallottakat, a látottakat – ezzel fejlesztve a gyerekek fantáziáját – és végül, de nem utolsó sorban vidám közös időtöltés gyanánt.
Ízelítő a tartalomból:
Póni(ka)
Kipp–kopp négy patkó
rakoncátlan kiscsikó
fűfaló és pókhasú
borzas fejű póniló!
Kis kordéval, jaj, de jó!
Gyereket húz, hóhahó!
Nevetésük messze száll
hegyen-völgyön-dombon át!
Baktat, kocog és üget
lelegeli a füvet.
Kipp-kopp négy patkó
fut-szalad a kicsi ló.
Szereti őt mindenki
Utca csöndjét felveri.
Nyerít csak és nyihaházik:
Póni ma nem vacsorázik?
Kockacukor egy-kettő
máris tele a bendő!
Szalmaágyon elpihen
orra fújtat kedvesen.
Édes álmot alszik ő
pici patás tekergő…