A gyerekeket a sorozat első kötetében mint Fecskéket, ill. Fruskákat ismertük meg.
Ebben a kötetben is így nevezik egymást. Kalandjainak színtere ezúttal egy kimerültnek hitt és régen elhagyott bányavidék, ahová kincskutatásra indulnak. A nagy expedíció sikerét azonban folyton kétségessé teszi egy titokzatos és csöppet sem bizalomgerjesztő idegen, akinek téblábolását ifjú hőseink nagyon is gyanúsnak vélik. Annyi biztos, kedves barátainkat, a Fecskéket és a Fruskákat ezúttal komoly veszélyben találjuk: hol erdőtűz, hol meg bányaomlás teszi próbára őket. Szerencsére velük vannak okos postagalambjaik.
Részlet a könyvből:
„- Szerintem – szólalt meg Titty – amíg a kertben táborozunk, nem lehetünk kalózok, de még hadat sem viselhetünk. Mi legyen? Északi-sark újra nem lehet…
– Ahhoz egy kicsit nagy a hőség – bólogatott Roger.
– Arany! – jelentette ki Peggy. – Dick geológus, és Nancy elolvastatta vele Flint kapitány valamennyi bányászati szakkönyvét. Holnap behatolunk a Kangcsendzönga mélyébe, és beszélünk Bobbal. Ő palafejtő; emberemlékezet óta bányászik, és anya azt mondja, Bob majd megmondja, hol keressünk aranyat.
– A Kangcsendzönga mélyén? – csodálkozott Titty.
– Bizony! – bólintott Dorothea. – Viszünk gyertyát.
– Távolodni a szirtfoktól! – kiáltotta el magát Peggy. – Menten zátonyra futunk!
Széles ívben megkerülték a szirtfokot, és hamarosan az Amazon folyó torkolata felé vitorláztak. Behúzták a fenékuszonyt, bevonták a vitorlát. Peggy levetette a cipőjét, beugrott a vízbe, és átvontatta a kis hajót a sekélyesen. Aztán visszamászott. Nád között eveztek; magasabbra emelkedett a nád a víz fölé, mint máskor, mert a szárazságban ugyancsak leapadt a folyó.
– Ott a csónakház! – kurjantotta el magát Roger.
A csónakház mögött még ott volt a Fruskák megfakult címerpajzsa. Ráfért volna a friss festés. Az öreg, szürke beckfooti ház különös látványt nyújtott, ahogy a festők körülállványozták. A ház meg a folyó közti gyepszőnyegen sátrak fehérlettek.”