Palkó minden nyáron egy sárga csikónak viselheti gondját. A történet során nyomon követhetjük, hogyan ápolják, gondozzák a lovakat, hogyan iskolázzák őket is, meg a kezdő lovasokat is. Ellátogatunk a lovakhoz a ménesbe, az istállóba, a lovardába, a patkolókovácshoz, a lóversenypályára.
Részlet a könyvből:
„Egyszer volt,
hol nem volt,
nem is olyan régen volt.
Kerek erdő közelében,
selyempázsit közepében
éldegélt egy
bársonyszájú,
aranyszőrű,
szellőlábú,
táncoskedvű kiscsikó.
Az még hagyján, hogy ott éldegélt, hiszen hol is élnének máshol a csikók, de ez az egy abban különbözött a világ összes többi csikajától, hogy Palkóé volt.
Csakis és kizárólag az övé!
Legalábbis a vakáció tartamára. Mert Palkó városi fiú volt, és ugyan mit is keresett volna egy csikó a Mária utcában?
Palkó élt-halt a lovakért, és alighanem egy szikrányit sem bánta volna, ha valamivel előbb születik. Olyan időkben, amikor még „a lovak szeme között nyugodott a világ gazdagsága“ – ahogy valaha a virágos nyelvű arabok mondták. És igazuk is volt. Akkor még sem a vasutat, sem az autót nem ismerték az emberek, s jó három-négyezer esztendőn át elképzelhetetlen volt lovak nélkül az élet.
Lóval szántottak-vetettek – nem cséplőgép vagy kombájn pergette ki a szemet a kalászból, lovak jártak körbe-körbe a szérűre terített kévéken, s úgy nyomtatták a gabonát. Még a malomkerekeket is lovakkal forgatták sok helyütt, hogy liszt legyen a kenyérsütéshez.
Lovak húzta nehéz társzekereken szállították áruikat a kereskedők vásárról vásárra, és menetrend szerint közlekedő postakocsin utaztak az emberek.
Persze az urak, a gazdagok nem! Azok puha rugózású hintókon, batárokon, pörgő kerekű féderes – rugós – kocsikon vagy könnyű homokfutókon jártak. A parasztember pedig szekerezett – már ha volt neki. Ha nagyobb útra ment, úgy gyékényből font vagy viaszkolt kendervászonból szabott tetőt – ekhót – húzott szekere fölé, hogy az eső meg ne verje őt és a betyárbútorát. A deszkaülést két-két S-kapocs akasztotta a szekér oldalára, de a szegényebbje csak szalmaköteg ülést rakott a derékba. Ám szekéren többnyire csak a gyerekek, az igen öregek, no meg az asszonyok jártak. Mert lóháton, nyeregben közlekedett a valamirevaló férfiember.”
A PATAY LÁSZLÓ SÁRGA CSIKÓ, CSENGŐ RAJTA KÖNYV LETÖLTÉSE