Ez a dokumentumok alapján megírt háborús regény a második világháború előtti időkben kezdődik.
A történet hőse a katonacsaládból származó Kende Márk, aki ugyan amerikai tengerészgyalogos akar lenni, de egyszer csak mégis magyar katona lesz. Szerencsésnek mondhatjuk hősünket, túlélte a háborút, ráadásul a sors kegye folytán sikerült töretlenül megőriznie hazaszeretetét, bátor, egyenes tartását. Pedig nem volt könnyű a háború embertelenségében, bármelyik oldalon állt is a katona. Mert egyetlen háborúban sincsenek egyik oldalon csak hősök vagy csak bűnösök. Maga a tény, hogy a vesztes vagy a győztes oldalán érte meg valaki a háború végét, senkit nem tett sem jobb, sem rosszabb emberré.
„Vaskuti-Seidl beszélt a sofőrrel, majd beült a sportkocsi kormánykereke mögé, Márk pedig melléje. A vászontető fel volt ugyan húzva, de a kocsi két oldalára a celluloid ablakokat nem kapcsolták fel, ezért menet közben a hideg levegő az arcukba vágott, mert a tábornok olyan gyorsan vezette az autót, amilyen gyorsan csak lehetett. Közben állandóan figyelte, hogy a Mercedes követi-e őket.
Miután áthaladtak Szabadkán, Márk attól tartott, hogy arrafelé már lehetnek csetnikek, ezért ellenőrizte a fegyvereit. Már alkonyodott, de a vezérezredes nem lassított. Márk drukkolt, nehogy eléjük kerüljön egy kivilágítatlan szekér, mert a sportkocsi semmiféle védelmet nem nyújtott volna számukra, ha belerohannak. Estére elérték Újvidéket. A városból kivezető úton megállították őket az ellenőrző pontnál szolgálatot teljesítő magyar és német katonák. Az SS-egyenruhát viselő szakaszvezető elkérte a nyílt parancsot, a vezérezredes azonban egy kék borítású igazolványt vett elő. Mihelyt meglátta a katona, nagyot tisztelgett, és intett, hogy mehetnek tovább.
– Nemsokára ideér a Mercedesem – mondta neki Vaskuti-Seidl.
– Azt is átengedem, tábornok úr.
– Köszönöm – mondta a vezérezredes, és elindította az autót, majd Márkhoz fordult: – Ez már partizán lakta terület. Készüljön fel a legrosszabbakra!”