Robinsont hajtja a kalandvágy. Mit sem ér a szülői tanító tanács, megszökik. Ettől kezdve élete örökös rettegés tengeri viharoktól, kalózoktól, rabszolgatartóktól. Hajótörése után egy elhagyott szigetre kerül, egy teljes életet él le itt.
Kínozza az egyedüllét, retteg az emberevőktől, míg Péntekben, egy becsületes bennszülöttben társra talál. Sikeresen dacol a természettel, vadállatokat szelídít meg, leszakítja az érett szőlőt és kezdetleges szerszámokkal feltöri a földet, termel: gondoskodik jövőjéről. Kemény, kitartó munka a Robinsoné, küzdelme szimbolikus: el is nyeri jutalmát, öregen viszontlátja hazáját.
Részlet a könyvből:
„A hullám, amelyen a partra jutni készültem, mintegy nyolc-tíz méter magasan tornyosult fölém, és éreztem, amint a hatalmas erő a nagy távolságot gyorsan áthidalva terel a part felé. Visszatartottam a levegőt, és teljes erőmből úsztam előre. A tüdőm már majdnem szétrobbant, amikor emelkedni kezdtem és a fejem és a vállam kibukkant a vízből. Ez az állapot alig tartott két másodpercig, mégis megkönnyebbültem tőle, levegőhöz jutottam, és bátorságot adott. Az előzőnél rövidebb ideig, mégis elég sokáig takart újra a víz, de kitartottam. Egyszer csak kezdett visszavonulni a hullám, és megint szilárd talajt éreztem a lábam alatt. Vártam pár pillanatot, míg a légzésem helyreállt és a víz visszahúzódott, majd, ahogy a lábam bírta, futottam a part felé. De a mögöttem hömpölygő tenger tomboló erejétől ez sem menthetett meg, a part nagyon sík volt, így még kétszer vittek magukkal a hullámok, majd sodortak előre.”
A ROBINSON CRUSOE HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE