Nincs semmi rendkívüli Mabelben, kivéve talán a temperamentumát. A hagyományosan női névre keresztelt hurrikánnak békésen el kellene haladnia San Fernandez és a többi karib-tengeri sziget mellett. David Wayatt azonban, aki szinte csalhatatlan érzékkel rendelkezik a hurrikánokat illetően, meg van győződve róla, hogy Mabel irányt fog változtatni, és éppen San Fernandez fővárosát, St. Pierre-t fogja útba ejteni.
Csakhogy senki nem hajlandó hinni neki, és mintha mindez még nem lenne elég, hamarosan kiderül, hogy nem a hurrikán az egyetlen probléma, amivel szembe kell néznie…
Részlet a könyvből:
„A Super- Constellation kedvező repülési viszonyok közt hagyta maga mögött a gyűrött tengerben szétszórt smaragdzöld foltokat, a Kis- Antillák néven ismert szigetcsoportot. Úti célja valahol az Egyenlítőtől északra volt, az Atlanti- óceánnak azon a részén, melyet egyik oldalról Észak- Afrika, másik feléről Dél-Amerika fog közre.
A repülőgép parancsnoka, Hansen kapitány nem ismerte sem a pontos koordinátákat, sem a repülés várható idejét – az utasításokat a mögötte ülő civiltől kapta -, de már annyi ilyen „vak” küldetésben vett részt, hogy a legkevésbé sem zavarta a dolog. Kényelmesen elnyúlt az ülésében, a gép irányítását a másodpilótára, Morganre bízva. A kapitány tizenkét éve szolgált az Egyesült Államok Haditengerészeténél, havi 660 dollár fizetésért. Nem mondhatta, hogy elégedett a zsoldjával.
A repülőgép, kecses áramvonalakkal büszkélkedő szerkezet, valaha az észak- atlanti kereskedelmi útvonalakat járta, míg végül a nála gyorsabb sugárhajtású gépek ki nem szorították. Egy darabig egy hangár mélyén porosodott, aztán a haditengerészet birtokába került, és újabb, még mozgalmasabb időszak kezdődött életében. Meg is látszott ez a viharvert törzsén és szárnyain – még az orrára festett felhő is lekopott -, de figyelembe véve, hogy régebbóta repülte ezeket a küldetéseket, mint pilótája, délcegen viselte hegeit.
A láthatár felett feltűntek az első cirruszfelhők. Hansen bekapcsolta a fejmikrofonját.
– Most már bármelyik pillanatban ott lehetünk, Dave. Újabb utasítás?
Egy hang reccsent a fülébe.
– Mindjárt megnézem a radarképernyőn, mi is az ábra.
Hansen összefonta karját a mellkasán, és a gyülekező, oszlopszerűen magas és keskeny felhőket figyelte. A haditengerészetnél akadtak jó páran, akik szentül állították, hogy ők aztán nem lennének hajlandóak utasításokat elfogadni egy civiltől, főleg, ha az nem amerikai. Hansen ezzel nem így volt; ő azt vallotta, hogy ebben a munkában nem számít az utasításokat adók pozíciója és nemzeti hovatartozása, csak az, hogy az ember épen hazakerüljön.”
A FORGÓSZÉL HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE
vagy