Tíz esztendővel az aberfoyle-i bánya kimerülése és a művelés beszüntetése után a hajdani bányamester, a jó öreg Simon Ford – aki egész családjával egy elhagyott tárnában él – új „szénfekvetet” fedez fel. Értesíti az egykori igazgatót, James Starrt, aki kapva kap a lehetőségen, a minden eddiginél gazdagabb széntelér feltárásán.
Különös balesetek akadályozzák azonban a kutatást, mígnem az öreg Simon fia, Harry egy 15 éves leányra bukkan egy kútszerű akna mélyén, aki még soha nem járt a föld felszínén, soha nem látta a nap világát.
A Ford család és Starr mérnök – miközben dús szénrétegeket tárnak föl és megalapítják nemcsak az új bányát, de a föld alatti várost, Coal Cityt is megteremtik, – fényt derítenek a titokzatos lány segítségével a szörnyű múltra, az őrült bányarém, Silfax üzelmeinek okaira. E hajdani „vezeklő”, akinek egykoron az volt a dolga, hogy magasra emelt fáklyával élete kockáztatásával égesse el a gyülemleni kezdő sújtóléget, öregkori tébolyában a magáénak tekinti a föld gyomrának kincsét, s a legaljasabb merényletektől sem riad vissza, hogy megakadályozza az új bánya megnyitását, majd Coal City lakóinak boldogulását.
Részlet a hangoskönyvből:
„A látogató, ha leért Coal-Citybe, ott olyan környezetbe jutott, ahol az elektromosság játszotta a főszerepet: az fűtött és világított.
Mert bármilyen nagy számú szelelőakna nyílt is fölötte, mégsem juthatott le azokon át annyi napfény, amennyi megvilágíthatta volna Új-Aberfoyle sötét zugait. Hanem azért tündöklő világosság töltötte azt be mindenütt, erős elektromos áram gócai árasztották fényüket a napfény helyett. Ezek csüngtek a boltozatok ívein, ilyenek ragyogtak a természetes oszlopokhoz erősítve, és valamennyit elektromagnetikus gépekkel fejlesztett áram táplálta szakadatlan. Mint Napok és csillagok fénylettek, csillogtak, és együttesen bőséges világosságot vetettek az alanti birodalomra. És ha a pihenés ideje elérkezett, egyetlen árammegszakító elegendőnek bizonyult, hogy mesterséges éj boruljon a kőszénbánya mélységeire.
Mindezek a készülékek, nagyok és kicsinyek, légüres térben működtek, azaz fény-íveik a környező léggel sehol érintkezésbe nem kerültek. Ez arra volt jó, hogy ha esetleg annyi bányalég keverednék is a levegőbe, amely robbanást szülne, azért robbanástól egyáltalán nem kellett tartaniuk. Ez az elektromos erő látta el kivétel nélkül mind az ipari, mind a házi élet sokféle szükségletét, éspedig Coal-City házaiban csakúgy, miként Új-Aberfoyle művelés alatt álló tárnáiban.”
A FEKETE INDIÁK HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE