Egy nyugtalan képzeletű koldusfiúcska a XVI. századi London nyomortanyáin könyveket olvas, és királyokról álmodik… Érdeklődése egy napon egészen a királyi palotáig sodorja, és egyszerre csak bent van a pompás termekben, s a vele egyidős királyfi játékból ruhacserét ajánl, csak egy-két pillanatra. Nos, ez a játék, különféle félreértések miatt, valóságra fordul! A koldusfiú hónapokon át élheti a királyfiú fenséges, de cseppet sem irigylésre méltó életét, a királyfiú pedig szörnyű megaláztatások és szenvedések közt kénytelen ismereteket, emberséget és bölcsességet gyűjteni eljövendő országlása idejére. Mark Twain részrehajlás nélkül mindkét sorsnak a legalaposabban végére járt, mint aki maga is hol koldusnak, hol királyfinak álmodja magát…
Részlet a hangoskönyvből:
„Mialatt az igazi király, szegényesen öltözve, jobbadán éhezve, bántalmat és gúnyt szenvedve, tolvajokkal és gyilkosokkal összezárva s mindenkitől őrültnek nevezve bolyongott az országban, addig Tom Canty, az ál-király, egészen más életmódnak örvendett.
Amikor utólszor láttuk, királyi mivolta éppen a derültebb oldaláról tűnt föl neki. S ez az állapot napról-napra derültebbé vált s már szinte gyönyörűséggé változott. A félelem elhagyta, aggságai eloszlottak, semmivé lettek; zavarodottsága elmult s könnyedség, önbizalom váltotta föl. A vesszősfiú nyujtotta bányát folyvást haszonnal aknázta.
Színe elé rendelte Lady Elizabethet és Lady Jane Greyt, valahányszor játszani és csevegni volt kedve s elbocsátotta őket, ha betelt velük – s mindezt a legtermészetesebb, megszokott modorban. Most már nem röstellte, ha e legfőbb úrihölgyek búcsúzóra kezet csókoltak neki.
Még azt is élvezni kezdte, hogy nagy pompával vezették ágyba s roppant ünnepies szertartással öltöztették föl reggel. Nagy öröme telt benne, hogy csillogó kíséret közepette vonult az ebédlőterembe, sőt testőreinek számát meg is kétszerezte. Szerette hallani, hogy mint harsognak végig a kürtök a folyosón s felel rájuk vissza távolról a kiáltás: „Utat a királynak!”…
Sőt élvezni tudta azt is, hogy trónon ülve vegyen részt az államtanácsban s valamivel többnek is láttassék, mint a lord-protector szócsövének. Szerette fogadni a fényes követeket és csillogó kíséretüket s örömest hallgatta a szíves üzeneteket, amelyeket felséges uralkodóiktól hoztak, akik őt „testvér”-üknek nevezték.
Ó, boldog Tom Canty, ki a minap még koldus voltál!”
A KOLDUS ÉS KIRÁLYFI HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE