Ez a kötet egy novellagyűjtemény, sok mindenről szól. Arról is, hogy mit lát egy férj egy amerikai szexmoziban, hogy kölcsönadjuk-e Feriéknek a magnót, hogy visszajön-e önként a görög fogoly, akit egy napra szabadon engedtek, hogy eljut-e az ember Dániába, és hogy elférünk-e majd az autóbuszon kétezerben, amikor már hatmilliárd ember él a Földön…
Hét nagyobb egységbe próbálja sorolni az emberek ügyes-bajos dolgait. Hosszabb és rövidebb, akár alig két-három soros anekdoták is vannak. Magunkról olvashatunk benne. Emberi dolgok. Keserűség, harag, csalódás, bizalom, megbecsülés. Minden olyan dolog, ami megesik velünk, amit megteszünk másokkal.
Mesekönyv felnőtteknek a régi időről és a máról egyaránt.
Részlet a könyvből:
„A jóslat
Nagyszombaton délben tizenkét órakor volt az esküvőnk, tizenegykor még dolgoztunk a szerkesztőségben. Akkor rohantunk mosakodni, fésülködni, az esküvői kosztümöt, zakót kicsit lekefélni, és futás le a lépcsőn, nehogy lekéssük a saját házasságunkat. (A haladó hagyományt őrizve, most is mindenhonnan elkésünk.)
Az első emelet fordulójában, futtában odaszóltam leendő élettársamnak:
– Te Lacikám, a csokor…
– Miféle csokor?
– Hát az esküvői virág.
Az ám. A virág. Nagyon kezdők voltunk még, kérem: mindketten az első házasságba indultunk.
– Persze, a csokor – ismételte elvörösödve. – Hát veszünk, most rögtön.
– Dehogy veszünk… a násznép már azt hiszi, hogy meggondoltuk magunkat.
– Hisznek, amit akarnak. Az én asszonyom nem fog virág nélkül esküdni!
Bántam, mint a kutya, hogy szóltam, de már nem tehettem semmit. Egy özönvíz előtti Ford taxi várt ránk a kapuban, indításnál kurblizni kellett szegényt, és olyan nehezen vánszorgott, hogy minden szemeteskocsi megelőzött minket.
– A szomszéd sarkon van egy virágüzlet – mondta leendő férjem -, egy pillanat az egész, csak tessék a motort járatni, hogy gyorsan továbbmehessünk.
Félhomályos moha- és ibolyaillatú üzletbe léptünk, pompás orchideák, művirág sírkoszorúk világába. Hatvan év körüli szikár nő jött elénk.
– Parancsoljanak.
– Egy szép nagy csokrot – mondta ifjú uram és parancsolom – abból…”