A bajorországi Possenhofenben, szinte polgári körülmények között, ceremóniátlan, természetközeli környezetben nevelkedik a bakfiskorú Erzsébet Wittelsbach, Sisi. Senki sem szánja uralkodónak, mégis ez a végzete.
Amikor Zsófia főhercegasszony menyjelöltválasztás a Habsburg-családnak erre az ágára esik, akkor sem Sisit, hanem a nővérét, Helént szemeli ki a császár menyasszonyának.
A történetből kiderül, hogyan szeret belé Sisibe első látásra az ifjú Ferenc József.
Részlet a könyvből:
„A possenhofeni kastélyban május elején nagy volt az izgalom.
Ludovika hercegné hangja észrevehetően remegett, mikor Dorner kisasszonynak megmutatta a Bécsből jött levelet.
– Zsófia nővérem írt… Augusztusban Ischlben lesz, fiával, a császárral együtt. Meghívott, töltsek nála Ischlben néhány hetet Helén leányommal együtt. És nézze csak az utóiratot. „Sisit is magaddal hozhatnád. Hadd szórakozzék a kicsi.”
Dorner kisasszony megértően bólint és mosolyogva néz maga elé. A kérdezősködést, még az ilyen egyszerű udvartartásban, mint a possenhofeni, sem engedi meg az etikett. De aztán meg minek is?… Dorner kisasszony épen olyan jól és pontosan ismeri a dolgok állását mint maga az izgalomtól szinte remegő hercegné. Húsz esztendeje él már itt a családban.
1833-ban került Wittelsbach Miksa herceg udvartartásába, mikor az első gyermek, a most huszadik esztendejében levő Helén hercegkisasszony született. Ő lett a gyermek nevelőnője. Az udvari törvény megkövetelte, hogy a Wittelsbach gyermekek mellé már bölcsőjükben nevelőt válasszanak.
Négy esztendő mulva, épen karácsony estéjén új kisleány született, Erzsébet, – „Sisi”. A possenhofeni udvarban, Münchenben soha nem hívták másképen: Sisi. Aztán jött a többi gyermek, fiúk, leánykák vegyesen. Dorner kisasszonynak azonban mindig csak Sisi maradt a kedveltje.
Gyakran kap ezért pirongatást úrnőjétől, kinek az a véleménye, hogy a nevelő elrontja, elkényezteti Sisit. Dorner kisasszony megadással és rejtett ironikus mosollyal hallgatja a szemrehányást, Ludovika szemét nem kerüli ki a kis bujkáló mosoly.
– Tudom, mire gondol, kedves Dorner kisasszony. Hogy elsősorban önmagamat pirongathatnám. Én sem tudok Sisivel szemben olyan következetesen és kitartóan szigorú lenni, mint többi gyermekemmel. De elég baj ez. Minek tetézi még maga is kényeztetésével, elnézésével? Egyikünknek szorosan kell fogni a gyeplőt, kedvesem és szeretném tudni, miért ne lenne ön az?
– Bocsánatot kérek, Fenségedtől, ha ellentmondani merészelek, de nem igen értem miért kellene Sisi őfenségével szigorúbban bánni? Nem vettem észre a kis fenségben semmi olyan tulajdonságot, mely a szigorúságot szükségessé, vagy indokolttá tenné.
A hercegné lelke mélyén nagyon örül a válasznak, lehet, titokban várta is, de azért kötelességének érzi, hogy megütközéssel nézzen a nevelőnőre.
– Csak nem akarja letagadni, hogy Sisi önfejű, szeszélyes? Hogy hangulatai gyorsan és indokolatlanul változnak. Aztán félénksége, emberkerülése… De minek folytassam?… Maga épen olyan jól ismeri tanítványát, mint én gyermekemet.
Dorner kisasszony arca most nagyon komoly lett.
– Tagadhatatlan, hogy Sisi őfensége hangulatai kissé gyorsan változnak. Jókedvből hirtelen csap át szomorúságba, érzékenysége szinte mimózaszerű, szeret elvonulva egyedül lenni, túlontúl húzódozik a társaságtól, – de hát még gyermek…
– Tizenhat éves – és a hercegné összehúzta homlokát. – Már idestova nagy leány, nemsokára be kell mutatni az udvarnál és a társaságokban. Nővérem olyan kedves, hogy Sisit is meghívta, így hát maga is velünk jön, kedves Dorner kisasszony.
A nevelőnő mélyen meghajolt, Ludovika pedig a szomszéd szobába siet, férjének írni, tudatni vele, hogyha a jó Isten is úgy akarja, milyen fényes dicsőség száll a Wittelsbach családra.”