Hol is történt a karambol?
Az M7-es, egy őszi vasárnap délután, sűrű esőben, amikor Gabsiék Ladája beleszaladt a sárga Volkswagenbe?
Vagy még a gimnázium előtt, azon a ködös estén, amikor Eszter odavágta jómódú osztálytársainak, hogy érte ne fizessen senki?
Vagy talán már akkor, amikor Sanyit megigézte a bűvös-bájos, Dior-illatú Ildi, és a villalakás, amelyben él?
Az M7-es történt karambolnak egy könnyű és egy életveszélyes sérültje volt.
A gimnázium III. osztályában a baráti kör többi tagján egy karcolás sem esett, de éppen a karambol kapcsán derül ki, hogy sérültek ők is.
Van, aki családi körülményei miatt hordoz magába lelki sérülést, s van, akit társai sebeznek meg akarva-akaratlanul. Van, aki hagyja magát, s van, aki önvédelemből támad, és újabb sebeket ejt.
Részlet a könyvből:
„Minden egy szempillantás alatt vésődik Sanyi tudatába. Az idő kitágult. A pillanat széthúzódott. Ahogy a fényképezőgép lencséje egy másodperc töredéke alatt rögzít egy tájat, úgy vésődik most bele: a lerobbant autó (sárga Volkswagen) vöröslő stoplámpája, az útpadka, a nedvesen feketéllő út, az úton futó fehér felezőcsík, a lilásbarna szántóföld, a szántó szélén, az út mentén glédában sorakozó, hegyesszögben felmagasodó hófogók (alig kivehetően), távolabb elszórt fénypontok.
A hangokat is rögzíti, akár a magnószalag:
– Fékezz!… Te barom! – kiáltja Ildi. Tünde sikít. A magnószalag az agyban rögzíti a hangokat.
– Nnneee! – Agyában a magnótekercs Gabi dadogását is felveszi, s az újabb rémült sikítást is a háta mögött. A fényképezőgép lencséje az agyban óriásira nagyítja fel a kocsit (sárga Volkswagen), amelynek menthetetlenül neki fognak vágódni. Rémítő sárga tömeg. Rémítően mozdulatlan és tömör. – Nnneee! – nyüszíti Gabi.
Sanyi dübörgő csattanást hall. Kilódul helyéről. Roppanások, csörömpölések, reccsenések éles, vad hangzavara. Iszonyú ütés. Iszonyú fájdalom.
Csönd. Meg akar mozdulni, de nem bír. Arcán, testén nedvesség folyik.
Vér – gondolja. Baleset. Ki vagyok ütve. Nem természetes ez a csönd. Talán megsiketültem? Nem bírok mozdulni. Karambol.
A fájdalom enyhül. De ez a gyöngeség. Sanyi szédül. Olyan erősen szédül, hogy le kell hunynia a szemét. Olyan gyönge, hogy mozdulni sem akar. Lassan csúszik lefelé a végenincs sötétbe.
Ildi hangját hallja: valahonnan a távolból szólhat hozzá, mert alig bírja kivenni.
– Sanyi! Ne mozdulj! Rögtön jönnek a mentők. Telefonálnak nekik. Hallasz, Sanyi?!”