István és Péter egy időgép fedélzetén visszakerülnek abba a korba, amelyben szüleik voltak fiatalok. Mivel rokonaikat nem sikerül meggyőzniük, hogy a jövőből érkeztek hozzájuk, pénz, lakás és segítség nélkül, saját erejükből kell magukat fenntartaniuk. Eközben részeseivé válnak már megtörtént eseményeknek, melyet szüleik elbeszéléseiből vagy a régi újságokból már jól ismernek. Bonyolultnál bonyolultabb, hol életveszélyes, hol nevetséges helyzetekbe kerülnek, és minden erejükre, találékonyságukra és némi szerencsére is szükségük van, hogy ép bőrrel szabaduljanak.
Részlet a könyvből:
„Másfél éve már, hogy visszaérkeztünk arról az utazásunkról, amelyről annyi zavaros és téves hírt közölt – állítólag az egész világsajtó. Mi ketten, Péter meg én jutottunk el az emberek közül elsőkként a múltba, és tértünk is vissza onnét. Ha időjárónk aztán nem vész el, ma Kolumbusszal együtt emlegetnének bennünket. Így persze a tudomány semmi hasznot nem húzott az utazásunkból, és én nem csodálkoznék, ha azóta elfelejtették volna még a nevünket is. Sajnos, csak Péter járt így, az én „büntetésem” ennél sokkal súlyosabb. Fantasztikus, hogy hányan hallottak valamit harangozni rólam – természetesen még véletlenül sem az igazat. Hányszor történik meg, hogy bemutatnak valakinek, elmondom a nevemet, mire az illető megkérdi: „Mondja, csak nem maga az?!” És hogy milyen „az”? Az az „az”, aki állítólag felelőtlenségével megfosztotta az emberiséget az egyik legcsodálatosabb találmánytól, az időjárótól, s alkalmasint egyéb szégyellni való dolgokat is cselekedett. Csakhogy ebből egy szó sem igaz, és azt hiszem, nem vagyok köteles eltűrni az efféle otrombaságokat. Ezért határoztam el, hogy megírom és közzéteszem utazásunk hiteles történetét. Sok marhaságot követtem el, az igaz; ha valaki elítél értük, lelke rajta. De azért ítéljen el, amit elkövettem, s nem olyasmikért, amikről már hivatalosan is megállapították, hogy nem igazak.
Mindenekelőtt sietve leszögezem: a rólam keringő hírek közül egyedül annyi igaz, hogy Vilmos bátyám, az időjáró feltalálója, nem akart magával vinni az első útjára. Ebből aztán némelyek – például Benedek professzor vagy Kikap elvtársnő – azt következtetik, hogy halála után sem volt jogom elvinni a gépet.
Kérdem én: ezt honnan veszik? Megsúgta nekik a nagybátyám? Hiszen majd húsz éve tüdejében hordta azt a golyót, mely megmozdult, és egy pillanat alatt megölte azon az éjszakán, de soha semmi kellemetlenséget nem okozott neki! Épnek és egészségesnek tudta magát, nem készült a halálra, és nem végrendelkezett. Márpedig rajta kívül én értettem egyedül a gép vezetéséhez, mégpedig kitűnően értettem hozzá, nem is utazhatott volna helyettem más. Azt viszont ő sem sejtette, hogy az időutazás bizonyos szervezetű embereknél rosszullétet okoz, hogy bekövetkezik az a furcsa vicc: a gyenge Péter eszméleténél marad, én pedig elájulok.”
A KÉNYSZERLESZÁLLÁS KÖNYV LETÖLTÉSE