Földünket nagy veszély fenyegeti! Hector Servadac kapitánnyal, tisztiszolgájával, Ben-Zuffal, valamint Timasef orosz gróf jachtjának legénységével különös dolog esik meg: egyik pillanatról a másikra szokatlan körülmények között találják magukat. Idővel kiderül: egy földközelbe tévedt üstökös leszakította bolygónk egy darabját, és az égitesten, melyet különös tenger és vulkanikus aranyérc-szárazföldek borítanak, mindössze harminc emberi lény rekedt. Lassan ébrednek rá, hol is vannak, és miért érzik roppant könnyűnek magukat, helyzetük valós megítéléséhez végül Palyrin Rosette matematikaprofesszor és csillagász segíti őket.
Részlet a könyvből:
„Az olvasó tudja már, hogy Servadac kapitány roppant kalandos természetű férfiú volt, így nyilván nem vonja kétségbe azt, hogy a sok-sok rendkívüli esemény láttán sem hökkent meg túlságosan. Csakhogy miután nem volt olyan közömbös, mint Ben-Zuf, rendszerint tudni akarta, mi miért történik. Az okozattal vajmi keveset törődött, ha az okot ismerte. Valahogy így szokta magyarázni ezt a felfogását: „Ha az embert megöli egy ágyúgolyó, az semmi, csak az a fontos, hogy tudjuk, a ballisztika milyen törvényeit követte az a bizonyos golyóbis, és milyen röppályát írt le, mielőtt telibe talált volna bennünket.” Hector Servadac általában így gondolkodott e földi élet viszontagságairól, így, miután annyit-amennyit elgondolkozott azon, hogy mik is lesznek a történtek következményei, inkább azon volt, hogy rájöjjön, mi idézhette elő a bekövetkezett fantasztikus változásokat.
– Ezer beduin! – kiáltott, mikor hirtelen leszállt az éjszaka. – Napfénynél kellene ezt látni…, már amennyiben a Nap fényesen vagy homályosan, de mégis fölkel, mert farkas lakmározzék belőlem, ha csak sejtem is, hova tűnt el!
– Kapitány uram, ha meg nem sérteném – mondta ekkor Ben-Zuf -, most mit csinálunk?
– Most itt maradunk, és majd holnap, ha ugyan lesz holnap, miután földerítettük a nyugati meg a déli partot, visszamegyünk a gurbiba. A legfontosabb az, hogy megtudjuk, hol vagyunk, meg hogy hol tartunk, ha már azt úgysem tudjuk, mi történt odaát. Szóval, miután bejártuk a nyugati meg a déli partot…
– Már amennyiben van part – jegyezte meg a tisztiszolga.
– Meg amennyiben van dél! – biccentett Servadac kapitány.
– Szóval most alhatunk?
– Hát ha tudunk!
Az engedély hallatára Ben-Zuf, akit ennyi sok meglepő esemény sem tudott megrendíteni, behúzódott az egyik sziklamélyedésbe, két öklét a szemére szorította, és hamarosan az ártatlanok álmát aludta, mely néha bizony mélyebb, mint az igazak álma.”
A HECTOR SERVADAC KÖNYV LETÖLTÉSE