Milyen egy hétköznap gyerekszemmel, Csutak szemével? Felejthetetlen pillanatok, amikor a gyerek felfedezi az utcát, a teret – és egy kicsit saját magát. Amikor Csutak észreveszi, hogy egy öreg kerítéssel kitűnően el lehet beszélgetni. Egyáltalán, hogy a tér, az utca hűséges barátok. Közben azt is észreveszi, hogy a Vay Ádám utca rémétől, Nagyvilági Főcsőtől nem kell annyira megijedni. Mert lehet, hogy csak a szája jár. És hogy ő, Csutak, azért nem is olyan ügyetlen. Igaz, hogy senki se fogadna rá a rollerversenyen, de hát okozhat ő még meglepetést! Egy ilyen igazi nagyvárosi fickó. Aki olyan otthonosan mozog az utcákon, mintha a járdából nőtt volna ki. Érdemes elkalandozni vele egy kicsit.
Részlet a könyvből:
„Csutak másnap este ment el az öreg kerítéshez. Többféle krétát rakott a zsebébe: fehéret, kéket, sárgát és pirosat. Már otthon, házi feladat közben elhatározta, hogy a „Ródli”-t fehérrel írja, az „olimpiász”-t kékkel, és az egészet pirossal bekarikázza.
Semmi kétség, mindezt megcsinálhatta volna délután is, amikor a többiek is lent voltak. De Csutak ilyenkor egyedül szeretett lenni. Először is meglepetésnek szánta… (Másnap majd hasra esnek a Drugicsék!) Aztán annak se nagyon örült, ha beleszólnak a dolgába. Mert úgy van ám az, hogy mind ott állnak a háta mögött, és dirigálnak. „Ne fehérrel kezdd, hanem sárgával!” „De igazán milyen csámpásan írod!” „Na persze, akinek ilyen stepszli krétái vannak…” „Nem is kréta az már, csak krétapor!”
Csutak szinte hallotta a nevetésüket.
Hát igen, jobb, ha ilyenkor egyedül van az ember.
A kerítés most félig besüppedt a hóba. Előtte az ócska, fölfelé fordított lavór, mintha csak arra várna, hogy Csutak föllépjen rá.
Csutak fölállt a lavórra, kréták után kotorászott a zsebében, és közben azt mondta:
– Jó estét, kerítés!
Csöndesen mondta, mint aki igazán nem akar zavarni senkit, csak hát mégis úgy van rendjén, hogy ő köszönjön először.
A kerítés egyelőre nem válaszolt, de Csutak tudta, hogy ez azért jólesett az öregnek. Szó, ami szó, roppant sértődékenyek az ilyen öreg holmik. Ezt persze Csiriz nem tudja, de még a Drugicsék se, sőt talán maga Színes Géza se! Igen, egyszerűen a szemébe nevetnének, ha elmondaná nekik, mennyit beszélget a kerítéssel. Azt se hinné el senki, hogy még a nyáron maga az öreg kerítés szólította meg.”