A régi London városában, a tizenhatodik század második negyedének egy őszi napján a szegény Canty családnak fia születik – pedig nem szerettek volna gyermeket. Ugyanezen a napon, egy másik angol családban is fiú születik, mégpedig a gazdag Tudor-családban. A két fiú születése között a különbség az, hogy ez utóbbi fiúra mindenkinek, egész Angliának szüksége van. Anglia már olyan régóta sóvárgott, áhítozott utána, hogy most, midőn valóban megérkezik a kis jövevény, a nép majdnem megbolondul örömében. Mindenki ünnepel, vigadozik, táncol, dalol, iszik gazdag és szegény egyaránt.
A két gyermeknek azonban másként alakul a sorsa: a kis Edwardot apja, VIII. Henrik, a legjobb mesterekkel taníttatja franciára, görögre, latinra, az udvari nép pedig lesi az ifjú minden kívánságát. Százan ugranak, hogy teljesítsék legapróbb kívánságát is.
A kis Tom eközben a százezres London peremén, a mocskos Offal Court negyedében éli nyomorúságos életét anyja, nagyanyja, valamint testvérei, Bet és Nan társaságában. Apja, John Canty tolvajként keresi kenyerét. Tom részeges apjának és nagyanyjának kedvenc szórakozása, hogy minden este alaposan eltángálják a naphosszat kolduló gyermeket.
A fiú azonban nem olyan, mint a szülei; azon ábrándozik, hogy egyszer majd maga is király lesz. Egy szép napon végre igazi királyt szeretne látni, ezért felkerekedik, s korgó gyomorral igyekszik Westminster felé, a királyi család lakhelyére…
Részlet a könyvből:
„Az ebéd órája közeledett és – különös! ez a gondolat most már alig nyugtalanította Tomot. A mai tapasztalás csodálatosan megerősítette bizodalmát. A szegény kis mókus négynapi benneélés után sokkal jobban hozzászokott különös ketrecéhez, semmint egy felnőtt ember egy egész hónap alatt. A gyermek alkalmazkodó-képessége sohasem bizonyult be jobban.
Siessünk mi kiváltságosak a nagy ebédlőterembe s vessünk egy pillantást az ott történőkre, amíg Tomot az ünnepies alkalomra előkészítik. Tágas terem ez, aranyozott pillérekkel és oszlopokkal, festett falakkal és mennyezettel. Az ajtóban szálas testőrök állanak, mereven, mint a kőbálvány, gazdag, festői öltözékben, kezükben alabárddal. A termet körülfutó magas karzaton zenekar van elhelyezve s fényesen kiöltözött polgárok mindkét nembeli tömege szorong. A terem közepén, nagy emelvényen áll a Tom asztala. Szóljon helyettünk a régi krónikás:
„Pálcát hordó úr lép be a terembe, s vele egy másik, aki abroszt hoz, s miután mind a ketten a legmélyebb áhitattal háromszor hajtottak térdet, ráteríti az asztalra. Azután megint térdet hajtanak és kimennek. Azután ismét kettő jön be, az egyik megint a pálcával, a másik a sótartóval, tányérral és kenyérrel; miután ezek is térdet hajtottak, mint a másik kettő, s lerakták az asztalra azt, amit hoztak, ugyanolyan ceremóniával mennek ki is; végül két dús öltözékű nemes jön be, az egyik vágókéssel. Ezek is, miután háromszor a legilledelmesebben leborultak, odamennek az asztalhoz s bedörzsölik kenyérrel és sóval – olyan tisztelettel, mintha csak a király maga is jelen volna.”
A KOLDUS ÉS KIRÁLYFI KÖNYV LETÖLTÉSE