A falu koldusának nevelt unokája nemcsak az olvasó szívét hódítja meg, hanem a zárkózott, mindig szomorú földesúrét is, aki elvesztett unokáját gyászolja. Mire kiderül, hogy Jánoska nem más, mint a földesúr elvesztett unokája, a nagyúr már régen sajátjaként szereti a kedves kisfiút.
Részlet a könyvből:
„Csitáriéknál másfél álló óra óta mindig visított a legkisebb gyerek. Eleinte csak nevettek rajta, hogy nini, kántornak készül Nyirákra! Hanem aztán bezzeg megijedtek, mikor kékült, zöldült a gyerek a nagy sivalkodásban. Szaladtak a borbélyért, aki nagyon tudós ember volt ilyesekben (doktornak is csalogatták már Nyirákra!), öntötték bele a fodormentalevet, nem ért az semmit. Hát ahogy betoppan a Jánoska, karjára kapja a gyereket, megdöcögteti egy kicsit a hátát, odaütögeti az orrát az orrocskájához: „Nosza, pisze, vesszünk össze” – uramfia, mindjárt elállt a sírása a kis gyíksárkánynak, s olyan nevetős lett az arca, mint a kinyílt napraforgó. Hát még mikor Jánoska nekiadta a furulyáját! Arról a kis gyerek azt gondolta, árpacukor, s mindjárt álomba szopogatta magát rajta.
No, itt annyi áldást rakosgattak Jánoska tarisznyájába, hogy jutott belőle még annak is, akit régen elfelejtettünk. Hát kit áldana az édesanya, ha nem azt, aki nyűgös gyerekét el tudja altatni!”
Tartalom:
I. Furcsa faluk
II. Mátyást keresnek, Jánost találnak
III. A Posztószél-kastély
IV. A falu becsülete
V. A szomorú ház
VI. Mindenki Jánoskája
VII. Jánoska nagy fába vágja a fejszét
VIII. Karácsonyest a putriban
IX. Isten haragja
X. Jég esik, könny hullik
XI. A záloggyerekek
XII. Mit beszél az a kép?
XIII. Csetverneki Thurán Jánoska
XIV. Galamb-vár