Kanóc – aki az Éljen a száműzetés! és a Kanóc, az emberszelídítő című könyvekből már megismerhettünk – fogadáson nyer egy isztambuli utat. Ott, az isztambuli Nagy Fedett Bazár forgatagában döbben rá, hogy török kortársai mennyi mindennel foglalkoznak a megélhetésükért. Beléhasít a felismerés: ahhoz, hogy megállja majd helyét az életben, az iskola csak tudást, ismereteket ad. A külkereskedő papa némi inspirációjára megalakítja osztálybeli barátaiból a FOGDAHOLÉRED kisvállalkozást, melynek célja: pénzt keresni az osztály nyári külföldi utazásához.
A küzdelmes vállalkozás során ismét találkozhat az az olvasó Dinivel, az Észkombájnnal, Tohonyával, Boglyassal, Kefével, Pircsivel, a Szexbombával, valamint Pamacs és Ázalag tanár úrral, s tanúja lehet Kanóc és Móni kibomló szép szerelmének…
Részlet a könyvből:
„Az isztambuli Nagy Fedett Bazárt alighanem egy dzsinn keltette életre az Ezeregyéjszaka mesevilágából. Jó szellem lehetett, nem a szultánoknak, kalifáknak, nagyvezíreknek adta, nekik úgyis volt éppen elég palotájuk; odaadta inkább a kézmíveseknek, kereskedőknek, boldoguljanak benne, s keressék meg maguknak és családjuknak a mindennapi piláfot. S a Nagy Bazár immár évszázadok óta a város a városban. Tucatnyi utca, sikátor, száz meg száz boltocska, nyüzsgés, alkudozás, hangzavar. Az idegen szinte kóvályog, s nem tudja, hová nézzen.
Kanóc kilépett a fegyvermívesek sikátorából, s ott találta magát az Arany utcában. Szemébe vágott a csillogás. Vagy kétszáz méter hosszan, az utca két oldalán ékszerüzletek s a kirakatban pompázó aranyláncok, gyűrűk, karperecek, fülbevalók szikrázva verték vissza a rájuk irányított neon amúgy is vakító fényét.
A fiú lába gyökeret eresztett az ámulattól. Forgatta fejét, állt a fényözönben, bámult. Eszébe sem jutott, mennyit érhet ez a sok kincs, felmérni sem tudta volna, maga a látvány ejtette rabul. S mindez a ragyogás itt, előtte, karnyújtásnyira. Odaállhat bármelyik kirakat elé, benyithat akármelyik trafik nagyságú üzletecske ajtaján, s a főnök és segédei máris ugranak, lesik a tekintetét, szavát, kívánságát, hiszen itt minden fény és ragyogás érette van, neki, a magasságos vevőnek muzsikál.
Szinte kótyagosan állt, ki tudja, meddig, míg végre felocsúdott. Gondolta, megkérdezi aput, most aztán jobbra-e vagy balra, de hiába kereste őt a szemével. Először azt hitte, csak a káprázat, a fény miatt nem látja, vagy eltakarják előle a nézelődők, de pillanatok alatt bizonyossá vált előtte: elveszítették egymást.”
A KANÓC, AZ ÉLETMŰVÉSZ KÖNYV LETÖLTÉSE