A „MONDJÁK MEG ZSÓFIKÁNAK” REGÉNY ONLINE OLVASÁSA
A történet főszereplője, Zsófika nem tartozik az kitűnő tanulók közé, látszólag mindig bajt okoz, esetlenül csetlik-botlik a világban.
Egyetlen ember volt, aki mindig megértette őt, az apja. Édesapja élete utolsó percében is rá gondol. Miután rosszul lett, csak egyetlenegyszer szólalt meg már, azt mondta: „Mondják meg Zsófikának.” Valamit üzenni akart neki, de mit? Már nem tudta befejezni a mondatot.
Zsófika nemhogy kitűnőre vizsgázik emberségből, helytállásból, de ösztönös gyermeki ráérzéssel „beleszól” a felnőttek életébe és közben igazi társakra, barátokra lel a felnőttek között.
„Sok év múlva majd arra is ráébred, hogy az ilyen közepes gyerek mind titok. A jó nem, a buta sem, a lusta elégséges sem, mert az, ha valami felrázza, majd csak nekikezd a tanulásnak, ha meg olyan rossz szellemi képességgel jött a világra, hogy a lelkét kiteszi, akkor se lesz belőle sokkal jobb, szintén megfejthető képlet, nem titok, nem. A kitűnő, a jeles még kevésbé; ha máskülönben bírja ésszel, a jó is nekilendül, ha sokat zargatják, az sem igényel különös fejtörést. Ha majd Judit is tizennégy éve tanít, rá fog jönni, hogy a jeles meg a kettes tanuló között tulajdonképpen csak minőségi különbség van, mint ahogy típus tekintetében a kitűnő meg az elégtelen hasonlítanak leginkább egymáshoz. Titok csak egyetlen van, a közepes gyerek, a jó meg a rossz határán. Ha nem volna más dolga, éveken át csak a közepeseket tanulmányozná, hogy lehetne belőlük jót vagy jelest nevelni. A közepes helyzete olyan, hogy megoldhatja egyetlen lökés, ha az embernek sikerül eltalálnia azt a pontot, ahonnan megbillentheti. Ha jól billenti, jobb fele dől, ha rosszul, akkor balra, vagy nem mozdul semerre. De minden közepesnek titka van, kinek ilyen, kinek olyan. Zsófikának nincs többé, arra már rájött.”
A „MONDJÁK MEG ZSÓFIKÁNAK” REGÉNY ONLINE OLVASÁSA